Moloc
(Royston Innes)
Képek
Szimbióta neve:
Moloc
Faj:
Goa'uld
Epizódok, melyekben szerepelt:
8x09 Sacrifices (Áldozatok) (Első felbukkanás)
Sorozatbeli szerepe:
7x10 Birthright (A születés joga) című részben csak említés szintjén szerepelt. 30 éve hozott egy rendeletet, hogy a lánygyerekeket fel kell áldozni, mert azok értéktelenebbek. Ez alapvetően megingatta a Jaffáinak hitét és egyre nagyobb lett az ellenállás. A női Jaffákból egy lázadó csoport szerveződött a Hak'tylon, akik ellopták a feláldozásra szánt lányokat. Ishta szerint Moloc egy nagyon tekintélyes és hatalmas Goa'uld rendszerúr, akinek a megdöntésére egyenlőre még nem álltak készen.
Mitológiai szerep:
Moloch (zsidó Molek) egészen a 20. Század derekáig a Biblia alapján úgy vélték, hogy Moloch Palesztinában, Főníciában és Karthagóban kultikus tiszteletben részesített isten, akinek emberáldozatot mutattak be, s különösen gyermekeket áldoztak fel. Létezett olyan feltételezés is, hogy Moloch és az ammonita Milkóm egyazon istenség ("az ammoniták utálatos bálványa" – 1 Kir. 11,5 és 11,7). Jellemző, hogy az Ószövetség más olyan isteneket is, akiknek nevében előfordul a mlk ("király") szótő, általában gyermekek feláldozásával összefüggésben említ. Számos kutató tett egyenlőségjelet Moloch és Melkart közé is. Azt is elképzelhetőnek tartották, hogy a bibliai Moloch név magát Jahvét rejti, mert a Bibliát megelőző hagyományban neki is mutattak be emberáldozatot.
O. Eisfeldt német semitológus az i. e. I. évezred vége és az i. sz. I. század közti időből fennmaradt neopun feliratokat vizsgált, s ennek alapján született meg az a feltevése, hogy Molch magát a rituális égő áldozati szertartást jelenti, amikor embert vagy állatot áldoznak fel, s a szót később istennévként fogták fel. Gyermekek feláldozásáról azt tartották, hogy az istenek szemében kedvesebb áldozat. Palesztinában a kultikus szertartások színhelye a Biblia szerint a Ben-Hinnom völgyében emelt magaslat (tófet) volt. A júdeai hagyomány később megtiltotta az emberáldozatokat (ld. Ábrahám). Jósiás király megsemmisítette a tófetet (2 Kir. 16,3). A Biblia szerint csak istentől eltévelyedett királyok hoztak emberáldozatot (pl. Akház és Manasse). A főníciai társadalmakban és Karthagóban valószínűleg az i. e. I. évezred végéig fennmaradt ez a szokás.
Találtál egy hibát? Itt jelentheted!