Interjú - Jason Momoa
2008.06.24 - Sokaris

A most következő interjúban Jason főként a júliusban induló ötödik évadról beszél, azon belül is leginkább a Ronon karakterére erősen építő „Broken Ties”-ról oszt meg velünk néhány gondolatot. Végezetül pedig elmondja, hogy miként érez a karakterét érintő romantikus történetszál kapcsán.

A Csillagkapu: Atlantisz nézői minden bizonnyal úgy tekintenek Ronon Dex-re, mint az „izomemberre”, aki keveset beszél és mindig kész a harcra. Habár mindez igaz, a rajongók, akik az évek során jobban megismerték a karaktert, egyben azt is tudják, hogy Ronon-nak emellett nagy szíve is van.

Az ötödik évad első epizódja, a „Search And Rescue” július 11-én, pénteken kerül az egyesült államokbeli SciFi Channel képernyőjére.

GateWorld [GW]: Jó újra látni Jason!
Jason Momoa [JM]: Igen, én is örülök! Izgatottak vagytok, hogy újra itt lehettek?

GW: Igen, persze. Mindig nagyon jól szórakozunk, amikor évente egyszer ellátogatunk ide. Veled mi újság? Mesélj egy kicsit arról, hogy mit csináltál a szünetben, az évad forgatását megelőzően!
JM: Szörföztem, de azt jó sokat, többek közt Joe Flanigan-nel is. Egy hétre Hawaii-ra, Maui-ra látogattunk, hogy szörföljünk egy kicsit. Hogy ezen felül még mit csináltam? A családommal voltam, dolgoztam és eközben mindenfélét összeettem.

GW: Hogy van a család?
JM: A családdal minden OK. Sok időt töltöttem velük, a kislányommal is minden rendben van. Egy hónapra Hawaii-ra látogattunk, ahol Rachel [Luttrell] lepett meg engem. Nem számítottam rá, hogy ott lesz.

GW: Tényleg?
JM: Igen… Hallottam, hogy valaki az én nevemet kiabálja, egy női hang, úgyhogy egy pillanatra átfutott a gondolat a fejemben, hogy „uh, mit tehettem”. Körbenéztem, de nem láttam senkit sem, azt gondoltam magamban, hogy „biztosan félrehallottam”, úgyhogy mentem is tovább, majd megint hallottam, hogy „Jason! Jason!”. Felnéztem és láttam, hogy Rachel az, itt, Hawaii-n. Nem volt előre betervezve a dolog, de nagyon jó volt, hogy együtt töltöttünk egy kis időt a szigeten. A gyerekeink együtt úszkáltak az óceánban. Nagyon jó volt.

Úgyhogy körülbelül ennyi, mindenesetre jó újra itt lenni. Habár egy kicsit szerencsétlen helyzet alakult ki a hajam körül.

GW: Igen, mesélj is egy kicsit erről! Korábban azt mondtad, hogy a forgatásra valahogyan vissza kell varrni a rasztákat.
JM: Igen, pontosan. Ez egy jó kilenc órás procedúra, egy kicsivel több is, mint kilenc. Embert próbáló dolog! Körülbelül négy napi munkába telt végleg megcsinálni az egészet.

GW: A fejbőrnél kellett bevarrni?
JM: Igen. Amikor megszabadultam a hajamtól, ők megtartották és összevarrták. Aztán később visszavarrták a saját rasztáimat, ami egyébként nagyszerűen nézett ki, csak éppen nagyon sok időbe telik megcsinálni. Ráadásul fura érzés is volt, amíg a jóformán semmi hajtól eljutunk addig, hogy azt a sok súlyt újra visszahelyezik az ember fejére. Kicsivel több, mint 2 kilót nyom az egész együtt.

GW: Fájdalmas volt ezzel rohangálni egész nap?
JM: Oh, igen, nagyon is! Nagyon fájt a fejbőröm, mert a raszták súlya alatt a hajszálak folyamatosan szakadtak ki a fejbőrömből. Így pedig nagyon érzékeny lett az egész. Az ember így nem tud pihenni, nem tud aludni. Bárhogyan is próbáltam feküdni, mindig nagyon fájt. Korábban úgy gondoltam, hogy simán bevállalom ezt az egészet, azok után, hogy több évig viseltem rasztáimat. „Oh, persze, három epizódot simán kibírok ezzel, mi az nekem!”. Aztán már az első munkanapot alig bírtam elviselni!

GW: Tehát nem megoldható, hogy a rasztákkal forgass, majd a munka végeztével egyszerűen levedd őket?
JM: Nos, miután végeztünk az első epizóddal, felkerestem John Smith-t az irodájában és mondtam neki, hogy „nem tudom ezt így csinálni. Kell, hogy találjatok valami más módot”. Ő pedig ezt nagyon jól fogadta, mindenki nagyon jól állt az egészhez. Úgy voltam vele, hogy ha ez odáig vezetne, hogy emiatt elbocsátanának, fizikailag akkor sem tudnám megcsinálni, ami rám vár.

Fura élmény volt, hiszen normális esetben az ember valahogy elvisel egy bizonyos fokú kényelmetlenséget. De ilyen eddig még nem volt! Olyan, mintha valaki non-stop tetoválna az ember bőrére. A fájdalom mindig ott van, ami idővel csak tovább és tovább nő, egy idő után pedig már elviselhetetlenné válik.

Szóval nagyon jól fogadták. Azt mondták, hogy „levágjuk, hogy ha a mai napot még kibírod vele”. Így később felhelyeztük a kaszkadőrmutatványokhoz használatos parókát. Ez Glen Ennis-nek, a kaszkadőrömnek van fenntartva, hogy ha bármely jelenethez szükség volna rá, akkor kéznél legyen. Igazából nem egy jól sikerült paróka, mert annak fényében alakították ki, hogy a kaszkadőr arcát amúgy sem látja majd a néző. Alapvetően tehát csak némi hajpótlékról volt szó.

Az első megoldásból meghagytuk az elülső nyolc rasztát, ami így elég hülyén festett, de ezen felül volt elől még nyolc másik, kisebb raszta is… mindenhol máshol pedig az egész hajam égnek állt! Nagyon röhejesen néztem ki így. Ezt a megoldást használtuk két epizódon keresztül. Mindig volt a fejemen valami kalap, amikor a forgatáson mászkáltam. Ezek a kisebb raszták elől voltak, tehát nem volt azért annyira rossz. Erre helyeztük fel a parókát, majd egyberendeztük a két hajréteget.
Azt hiszem az első pár rész ezzel a speciális kaszkadőri parókával készült, kivéve persze annak a körülbelüli egy napos munkának az eredményét, amit még az első megoldással vettünk fel. A második epizódra viszont már megszabadultunk ettől és készíttettünk egy professzionálisabb parókát. A „Broken Ties” elején már ezt viselem.

GW: Most is ez van rajtad?
JM: Igazinak tűnik, nem?

GW: Igen, nem is vettem észre.
JM: Nagyon király.

GW: Ebben van saját hajad is?
JM: Van benne saját hajam is, igen, de egybe van varrva a kettő, hogy még jobban úgy tűnjön, hogy az egész az én hajam. Amikor megkaptuk a parókát, akkor még tiszta és sötétes árnyalatú volt az egész. Az évad végére viszont már tökéletes lesz, mert bepiszkolódik és használt lesz.

GW: Tehát egész évben végig viselni fogod a parókát?
JM: Igen. A SciFi ugyanis nem engedi, hogy megszabaduljak tőle.

GW: Komolyan?
JM: Persze csak addig, amíg nem jutunk oda, hogy a nyakam kárára megy az egész. Elvégre pont emiatt akartam anno a saját rasztáimat is levágatni. Eljutottam arra a pontra, ahol már fizikai okokból kénytelen voltam megszabadulni tőlük. Ráadásul ez az új is paróka is körülbelül olyan nehéz, mint a másik volt.

A hajvágással az volt a célom, hogy megszabaduljak a fájdalomtól. De nagyon jó, hogy most esténként úgy mehetek haza, hogy nem kell viselnem! Reggelente egyébként úgy 40 percbe telik újra felhelyezni.

GW: Tehát az egész ötödik évad során ezt a parókás megoldást fogjátok alkalmazni?
JM: Az egész évad során viselni fogom. Vicces, mert… más idegen lények is parókát viselnek.

GW: Tehát az a jelenet a „Broken Ties”-ban, amiről korábban szó volt, hogy Ronon levágattatja a haját, nem is lesz benne az epizódban?
JM: Nem. Én reméltem, hogy benne lesz, de a SciFi nemet mondott rá. Ami már csak azért is vicces, mert anno pont ők voltak azok, akik nem szerették volna, hogy Ronon-nak rasztái legyenek. A SciFi ezen döntése is jól mutatja, hogy idővel változnak a dolgok.

Úgy voltam vele, hogy „OK, azt gondolják, hogy nem tudom eljátszani a karaktert a jellegzetes raszták nélkül? OK, legyen! Erre az évadra megcsinálom így”. A paróka egyébként 10.000 dollárjukba került. „Egészen addig viselni fogom, amíg semmi probléma nem lesz a nyakammal. Aztán ha a paróka viselése miatt mégis jelentkeznének a tünetek, akkor majd újra visszatérünk a problémához.”

Hét évig voltak saját rasztáim és idővel elég nehézzé váltak. Főleg azért, mert olyan jeleneteket is fel kellett vennünk, ahol a hajam össze-vissza csapódik a fejem körül, ami nekem olyan volt, mintha ostorral ütnének. Másnap reggel mindig nyaki fájdalmakkal ébredtem. Még egyszer nem akarom ezt végigcsinálni.

GW: Mesélj nekünk egy kicsit a „Broken Ties”-ról!
JM: Nagyon jó epizód lesz! Valószínűleg a legjobb epizód… számomra az eddigi legnehezebb kihívás, amire színészként vállalkoztam. Habár nincs sok dialógus a forgatókönyvben, Ronon nem sokat beszél benne, főleg a vizuális elemek, illetve a sok fájdalom lesz a fontos, amin Ronon végigmegy.

A küzdelem nagyszerűre sikerült. Nagyon keményen dolgoztunk rajta. Habár már szinte majdnem sajnálom érte Mark Dacascos-t [„Tyre”]. Nagyon jól lehet vele dolgozni, nagyon jól elvoltunk együtt. Azért sajnálom őt, mert négy napot töltöttünk próbákkal, valamint két és fél órába telt felvenni a jelenetsort és végül úgymond eléggé elszúrtuk az egész jelenetet és véleményem szerint az egész küzdelem elég bénára sikerült.

GW: Most a tavalyi évi küzdelemről beszélsz?
JM: Nem, az ideiről. Nem volt elég időnk, hogy rendesen leforgassuk a jelenetsort. Olyan érzés volt, mint amikor az ember megakad valahol és tudja, hogy még rengeteg dolga lenne… a harci jelenetek pedig elég sok időt vesznek igénybe.

Ez már csak azért is elkeserítő, mert ha az ember sok időt és energiát fektet bele valamibe, akkor szeretné abból a maximumot kihozni. A küzdelem mindenesetre nagyszabású volt. A kardoktól a fegyvereken át az ökölharcig mindent felvonultat. Hogy igazán jó jeleneteket tudjunk összehozni, pontosan és tökéletesen kell eljátszani őket. Az egész viszont azért jött össze bénán, mert a rendezőnek nem volt elég ideje ezekre a felvételekre, nem volt elég időnk rá.

Ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy a rajongóknak tetszeni fog. De személyes meglátásom az, hogy volt még benne potenciál. Ennyi beleölt idővel és energiával többet is ki lehetett volna hozni belőle.

GW: Ronon karaktere szempontjából milyen a történet?
JM: Nagyon jó, sok kihívás és fájdalom van az epizódban. Tíz jelenetben is szinte már egy heroin függőt kell alakítanom. Korábban még sosem volt lehetőségem ilyen szerepet eljátszani, ahol az ember végül bedobja a törülközőt és olyan állapotban van, mintha be lenne lőve. El kellett merülnöm a saját képzelőerőmben, hogy milyen lehet ilyen állapotba kerülni, ilyen fájdalmat átélni, hogy az ember minden egyes izma, minden egyes porcikája kiáltozik, túlhevül, és szinte ki akar robbanni önmagából… hogy könyörögni kelljen valakinek azért, hogy végre ölje meg.

Eljutni arra a pontra, ahol már csak annyit mond, hogy „csak ölj meg, legyünk már végre túl rajta”... aztán ez mégsem történik meg. A nap nagy részét ezzel töltöttem… ezeddig ez volt a legnagyobb színészi tapasztalatszerzési lehetőségem. Az epizód vége pedig… áh, nem is akarok többé visszatérni hozzá, mert elég sötétre sikerült!

GW: Tavaly azt mondtad, hogy nagyszerű lenne, ha Ronon átesne a „sötét oldalra”.
JM: Igen, így van! És ez a vicc benne, hogy ilyen gyorsan meg is történik. Nehéz, mert a sorozatban általában ha valamiféle problémába ütközünk, azt az epizód során így vagy úgy, de meg kell oldanunk, kivéve persze, ha két részes epizódról van szó. Jó, ha alkalomadtán az ember vált ebből a mintától. Nagyon sok minden van ebben az epizódban, tehát ezért egy kicsit sűrűnek tűnik majd. Végül egyébként úgy döntöttünk, hogy nem vesszük túl sötétre a figurát.

A sötét oldalra visszatérve… ilyesmivel, tehát „sötét elemekkel” főként Ronon felépülése során találkozunk majd, ekkor tényleg megismerhetjük a karakter ezen új oldalát is. Ezért is lett volna jó, hogy le tudtuk volna vágatni a haját, hogy egy teljesen új karaktert kaphassunk vissza… és talán egy pár epizódon keresztül meghagyhattuk volna a karaktert a „sötét oldalon”.

GW: Az érdekes lenne! Megválik a rasztáitól és egyben a személyisége is megváltozik.
JM: Igen, nos… ki tudja?!

GW: Elég jó metafora lenne… És mi újság Robert Picardo-val és mindazzal, amit hozzátesz a sorozathoz? Mi a helyzet a Rononnal való viszonya terén és úgy egyébként a karakterrel?
JM: Alapjában véve olyan, mint a legutolsó három új karakter is. Weir. Carter. Woolsey sem szereti a fennhatóságot. Sheppard-ön, valamint Teyla-n kívül senkit sem kedvel igazán.

Ronon egyébként az évad során – az alapján, amit eddig olvastam – egy kapcsolatba is belebonyolódik majd. Ezzel pedig a karakter sebezhetősége is némileg a felszínre bukkan… Keller kapcsán, valamint ezen keresztül a McKay-jel kapcsolatos viszonyában is.

GW: Csak nem egy szerelmi háromszög van kialakulóban?
JM: De igen, pontosan. Én ezt egyébként „elég furának” tartom és véleményem szerint egy másik hölgyet is be kellene hoznunk a képbe. Nekem és McKay-nek nem kellene ugyanazon nőért marakodnunk. Dehát ez van…

GW: Szerinted Keller való Ronon mellé?
JM: Keller szerintem nem igazán Ronon zsánere, de nem is fogom úgy játszani a dolgot, mintha az lenne. Szerintem, ha lenne egy olyan nő, aki Keller és Teyla tulajdonságait vegyítené, abból már talán lehetne valami. Színészként úgy gondolom, hogy ez az egész főként arra jó, hogy némi konfliktust vigyen a karakterek közötti kapcsolatokba.

GW: Volt egy rövid párbeszédrészlet a „Quarantine”-ben, hogy Keller mennyire emlékeztette Ronon-t a…
JM: Feleségére, igen. Nem is tudom. Szerintem sokkal érdekesebb lenne, ha Ronon és Sheppard harcolnának egy hölgy kegyeiért. Ronon és McKay ugyanis nem számítanak igazán barátoknak. A kölcsönös tisztelet megvan bennük, de a kapcsolatukban a szeretet és az utálat kettőse mindvégig jelen van. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy Ronon annyira nagyon kedvelné Sheppard-öt, de törődik vele, ő a legjobb barátja. És épp ez tenné érdekessé az egészet.

GW: A „Tracker” is nemsokára itt van már…
JM: Arról nem tudok még sokat, csupán annyit, hogy lesz benne egy másik Üldözött is. Meg kell majd mentenem Kellert az epizódban és rájövök, hogy az Üldözött jó ügyért teszi azt, amit tesz. De ennek ellenére megpróbálom legyőzni őt, a saját érdekében!

Már alig várom, hogy elolvassam azt a forgatókönyvet, már csak azért is, mert Carl Binder írta, én pedig nagyon szeretem Carl munkáit!

GW: Elégedett vagy az idei forgatókönyvekkel?
JM: Az vagyok, teljes mértékben. Már az első epizód is nagyon jó volt… van egy pár közös jelenetem benne Joe-val, amik szerintem elég jóra sikerültek. Fogságba esünk egy összeomlott épület alatt, mindenütt por van, kis, zárt helyen vagyunk, sok a törmelék és a vér. Elég komoly jelenetsor. Mivel mindezt lényegében mindenkinek a saját szemszögéből próbálja visszaadni a történet, szerintem nagyon-nagyon jól áll össze az egész.

De nagyon elégedett vagyok a „Broken Ties”-zal is. Lesz benne pár új idegen is, akik nagyszerűen néznek ki! Nem hiszem egyébként, hogy terveznék, hogy a közeljövőben újra visszahoznák ezeket a lényeket, de egyszerűen fantasztikusan néznek ki!

A „Whispers” pedig dögös csajokat vonultat majd fel, valamint nagyobb szerepe lesz benne Paul McGillion-nak és Joe Flanigan-nek is. Amikor még az évad elején voltunk, akkor mondták, hogy „oh, igen, ez egy nagyszerű epizód lesz! Te, Joe Flanigan és az a sok dögös csaj!”. Aztán végül Paul karakterére írták át a sztorit helyettem. Isten áldja Paul-t, ők ketten biztos a mennyországban érzik majd magukat!

GW: Örülsz, hogy Paul egy kicsit újra veletek lehet?
JM: Persze. Örülök, hogy újra köztünk van, hiszen az egyik legjobb barátom. Nagyon jó, hogy visszatért!

GW: Még mindig jól szórakoztok a forgatásokon?
JM: Mindig, mi az hogy! És azon túl is! Néha szinte már úgy érzem, hogy Flanigan-nel élek.

GW: Tényleg?
JM: Igen, nagyon közel állunk egymáshoz. Ráadásul nem is megyünk egymás idegeire.

GW: Akkor jó sok gyerek rohangálna a ház körül, ha mindkettőtök gyerekei itt lennének.
JM: Joe családja nincs itt fent, az enyéim pedig csak látogatóban vannak.