Abydos Gate Abydos Gate Abydos Gate
Címoldal Fórum Vendégkönyv Hírek Letöltés Kérdőív E-mail Frissítések Linkek GYIK



4x21 Double Jeopardy (Kettős kockázat)

Írta:
Robert C. Cooper 

Rendezte:
Michael Shanks


Epizódtartalom

Olvasás előtt érdemes megnézni a Tin Man (Bádogember) című rész ismertetőjét.

 

  Az epizód elején a CSK-1 jön ki egy bolygón a csillagkapuból, majd harci alakzatot vesznek fel és megtesznek pár lépést. Ekkor Teal'c felhívja O'Neill figyelmét egy pár lábnyomra, mely szerinte Jaffáktól származik. Ebben a pillanatban egy ZET lövés éri az ezredest, aki összeseik. A többieket lefegyverzik, emberek jönnek elő a bokrokból, akiknek nyílfegyvereik vannak. Ekkor Sam megjegyzi, hogy ezek nem Jaffák. Azonban kisvártatva egy ilyen is feltűnik és a harcosok vezére követi őt, aki váltig állítja, ismeri őket. Neveiket is lemondja, de a csapat egyik tagja sem emlékszik rá. A beszélgetés közben azonban eltűnik az addig a földön fekvő O'Neill, akinek megkeresésére rögtön parancsot adnak ki, a többieket pedig Kronosz helytartójának a színe elé viszik (ugyanis a bolygót leigázta a Goa'uld rendszerúr).

  A csapat ott levő tagjainak arckifejezése láthatóan meglepődést sugall, mintha még sosem jártak volna ezen a bolygón, de az itteniek ezt állítják.

  Tehát a helytartó elé viszik Cartert, Teal'c-et és Danielt. Közben hazaér a bolygó népének vezetője, Darian, aki feleségét üdvözli. A feleség azonban láthatóan zavartan viselkedik. Közben előlép a háttérből O'Neill. Fegyvert fog rájuk. Leülteti őket, és megkérdezi tőlük, mi történt legutóbb, ami felettébb furcsa, mert mintha nem emlékezne az ezredes erre a küldetésre. Miután elmondják neki, hogy legutóbb a CSK-1 segítségével felszabadították a bolygót és azt kérték akkor, hogy a nép ássa el a kaput, felszólítja őket, hogy szemeiket csukják be. Ezt megteszik, de mikor legközelebb kinyitják, O'Neill már nincs ott.

  Átváltunk a három fogságba esett csapattagra, akik arról beszélgetnek a börtönben, hogy az ezredes eddig mért nem kereste őket. Fura dolgokat is mondanak, például hogy mért nem használhatják a rádiójukat (ebben az a különös, hogy biztos megmotozták őket). Végül is nem tesznek semmit.

  A következő jelentben a piramishajó leszállóhelyén vagyunk, ahová Kronosz érkezik gyűrűkön. A bolygó harcosai sorban térdelnek a díszes csarnokban, vezetőjük és a Jaffa vezér ott áll, amikor behozzák a foglyokat. Térdre kényszerítik őket, majd odaadják Dariannak az istenek fegyverét (a botfegyvert), hogy végezze ki a Daniel nevűt. Ekkor veszi észre Daniel, hogy az ezredes is bejutott a többi harcossal együtt és ott térdel köztük az alkalmas pillanatra várva. Amikor azonban Darian habozni kezd, Kronosz felszólítja katonáit, hogy lőjék le a harcosokat, ha kell. A Jaffák odaállnak a bolygólakók mögé, akiken idegesség látszik. Darian végül élesíti a fegyvert és lő. Daniel feje elrepül, mindenki azt hiszi, hogy ezzel vége is, de amikor földet ér, fejéből nem vég folyik, hanem szikrák csapnak ki, mintha robot lenne. Senki nem érti a történteket, csak Teal'c és Sam vág nyugodt képet. Kronosz távozik, az embereket kihajtják onnan.

  A következőkben Darian hazatér, és kétségét fejezi ki feleségének Kronosz isteni mivoltát illetően. Nem értik, hogy egy istenség hogy lepődhet meg bármin is, pedig bizony senki nem értette, hogy Deniel most ember vagy nem. Samet és Teal'c-ot felviszik a bolygó körül keringő piramishajókra, hogy tanulmányozzák őket.

  Aztán egyszerre a bázison találjuk magunkat. A furcsa csak az, hogy itt van Daniel kivételével a teljes CSK-1. Daniel is csak azért nincs itt, mert küldetésen van. Aztán egy régebbi kódot fognak az épp létrejövő féregjáratból. Egy szavat vesznek ki, O'Neill csak annyit mond: "Jaj ne, ezt azt jelenti, jónapot, hello." Ekkor már tudják, hogy Tin Man című epizódból ismert Harlan érkezik. És valóban, mikor átjön, megköszöni, hogy kinyitották az írisznek nevezett ajtót, de innentől csak értelmetlenül fecseg.

  Bevezetik a tárgyalóba, ahol kikérdezik. Elmondja, hogy nagy baj van, mert elmentek, nem akartak ott maradni a többiek a bolygóját. O'Neill megkérdezi, miért mentek el, ekkor annyit mond, hogy küldetésekre utazgatnak, de eddig mindig visszatértek 24 órán belül, ugyanis a Sam által tervezett mobil tápegység csak 48 óráig bírja. Természetesen nem akarnak neki segítséget adni, de Hammond rávilágít ara, hogy esetleg így bizalmas információk juthatnak a Goa'uld kezébe a Földről.

  Aki még nem jött volna rá, a bolygóra utazó CSK csapat nem az igazi volt, hanem csak másolatok, akiket egy korábbi részben készítettek egy idegen bolygón mind a négy tagról. Akkor a robotok, akik megszólalásig hasonlítanak az igaziakhoz, megígérték, hogy eltemetik a kaput, de nem így történet. O'Neill dühös, de Hammond felhívja rá a figyelmet, hogy nem ez az első eset, amikor Jack megszegi ígértét.

  Végül elindul az akció a P3X-729-re. Amikor kinyílik a járat, természetesen egy szondát küldenek át először. Az lövöldözésre lesz figyelmes, Jaffák harcolnak valakivel. Aztán szépen sorban minden Jaffát lelövik ZET-el. Ekkor előlép a robot Jack a bokrok közül és üdvözli Hammondot, majd veszekedésbe kezd sajátmagával. Vázolja a helyzetet, ekkor mögé lép Darian, aki azonban nem akarja bántani, elmondja, hogy rájött, igazat beszélt O'Neill, amikor elmondta, hogy a Goa'uld-ok nem istenek.

  Hammond parancsot ad a CSK-1 indulására. Átlépnek a kapun és elkezdik az akciót.

  Aztán Kronoszt látjuk, aki egy hölggyel beszélget arról, hogy milyen technológiát hordozhatnak az elfogott robotok. Kronosz azt mondja, mindenáron szerezze meg a tudást.

  Amikor megérkezik a CSK-1, a két O'Neill rögtön veszekedni kezdenek, sőt verekszenek, de Sam leállítja őket. Közben fent a piramishajón Teal'c-et és Sam-et vallatják, miközben Daniel teste ott fekszik az asztalon. A vallató rájön, hogy mindannyian féltik egymást, nagyon hasonlítanak az emberekre illetve az emberi viselkedésre hajlamosak.. Ezt a következtetését elmondja Kronosznak is, aki további vallatásra ad parancsot.

  Taktikai megbeszélést látunk a faluban, ahol a robot O'Neill és a CSK-1 megbeszélik a teendőket. Fény derül arra, hogy robotjainknak van Beépített rádiója. Eddig is csak azért nem használták, hogy biztonságban legyenek, most viszont a robot ezredes, robot Teal'c és robot Sam kommunikálnak, és megbeszélik, hogy a csak a piramishajóról vezérelhető gyűrűket leküldik a hajón lévők (robot Sam és robot Teal'c).

  Azt színlelik hogy Darian elkapta O'Neillt, és beviszi a bolygón lévő csarnokba. Itt azonban tűzpárbajozni kezdenek és a meglepetés erejének segítségével jó pár Jaffát megölnek. Sajnos robot ezredesünk is találatot kap, és nem tud felmenni a piramishajóra.

  A gyűrűk menetrend szerint megjönnek, miután fent zajlik egy kis akció. Robot Teal'c azt mondja, hogy hajlandó információkat adni Kronosznak, így őt odavezetik, akkor azonban leüti az ott levő két Jaffát és elkezdi szorongatni Kronoszt. Közben a laborban robot Sam elmondja, hogy lehet újra aktiválni a Daniel testében az energiaforrást. Amikor ezt megteszik (két gomb benyomása), elindul az önmegsemmisítő. Robot Daniel teste felrobban. Robot Sam csak az arcán sérül meg. Feljut tehát a csapat a hajóra, ahol elkezdik lezárni az ajtókat, hogy ne kelljen annyi Jaffával megküzdeniük. Ekkor robot Sam nagy önfeláldozásról tesz tanbizonyságot és bezárja az ajtókat, de a panelt védő erőpajzs hatására meghal.

  Közben a Kronoszt fojtogató robot Teal'c-ot hátba lövi egy Jaffa. Összeseik. Ekkor jön meg az igazi Teal'c aki fedezéknek használja a Jaffát, Kronosz azonban lő és eltalálja Teal'c-ot is, aki összeseik. Ekkor odalép hozzá és a szimbiontáját kezdi szorongatni, ami láthatóan nagy fájdalmat okoz neki. akkor robot Teal'c töb style='color:black'>bs style='color:black'>zör is hátba lövi Kronoszt, aki meghal. Átvették tehát az irányítást a Piramishajón, amivel leszállnak. A bolygón lévő csarnokban látjuk robot O'Neillt, aki sérülés miatt ott fekszik. Darian próbál neki segíteni, amikor megjön az igazi ezredes is. A robot megkérdezi, hogy most már elég emberiek-e, amire O'Neill azt felei, hogy igen. Ekkor a robot meghal.

  Ez a rész lezár egy nyitott kérdést, mely némiképp idegesített mindenkit. Ugyanis a Bádogember című részben a CSK-1 másolatát hátrahagyták egy idegen bolygón. Gondolhatták volna, hogy küldetéseket fognak vezetni és nem fognak a bolygón maradni, de megölni nem akarták a másolatokat, akik éppen annyira voltak igaziak, mint a valódi alteregóik. Így most ennek a résznek a végére elvileg csak a robot Teal'c marad életben, bár lehet, hogy ő is belehalt sérüléseibe.





 Kapcsolódó fórumtéma




 Fórum: Epizódok - 1. évad
 Fórum: Epizódok - 2. évad
 Fórum: Epizódok - 3. évad
 Fórum: Epizódok - 4. évad
 Fórum: Epizódok - 5. évad
 Fórum: Epizódok - 6. évad
 Fórum: Epizódok - 7. évad
 Fórum: Epizódok - 8. évad


Címoldal Fórum Vendégkönyv Hírek Letöltés Kérdőív E-mail Frissítések Linkek GYIK