A SciFI Channel bejelentette, hogy a Csillagkapu náluk is péntek esténként lesz látható. A sorozat júniustól költözik a csatornára, s a 6.évad a Showtime helyett már itt lesz látható.
Egyelőre azt még nem tudni, hogy pénteken mikor kell majd a Gatereknek tévé elé ülniük, mert a Showtimeon megszokott 22 órakor a SciFi channel a Végtelen határok című sorozatot vetíti, előtte 21 órától pedig az Invisible Man látható. Lehetséges időpont a 20 óra, amikor jelenleg a Farscape című sorozat fut, amely júniusban befejeződik.
A SciFi Channel azt is bejelentette, hogy a Csillagkapu összed eddigi epizódját is vetítik majd hétköznap esténként.