Ugyan a 6. évadból hiányozni fog a csapat kedvenc archeológusa, Brad Wright és Richard Dean Anderson (Jack O'Neill ezredes) már izgatottan várják az új forgatásokat, amelyekben szerepet kap a Michael Shanks helyére lépő Corin Nemec. Egy a Zap2It.com-nak adott interjúban a két producer beszélt az új szereplőről, a tervezett mozifilmről és más érdekességekről.
"Corin mint Jonas Quinn új, meglepő lehetőségeket ad a sorozatnak, miközben egyetlen lépéssel
utazunk keresztül a galaxison."-mondta Wright-"továbbra is meglepő dolgok történnek majd, függetlenül attól, mennyire megszokottá váltak a karaktereink."
"Corin meglepően okosnak bizonyult."-mondta Anderson-"nagyon tisztelettudó a többiekkel szemben, ugyanakkor pontosan tudja, mit akar. Nagyon jól jártunk vele."
Wright beszélt a tervezett mozifilmről is. "Egy tökéletes világban - sajnos a miénk nem az - azonnal elkezdenénk a mozin dolgozni, amint befejeztük a sorozatot. Szóval valószínűleg pihenünk egy kicsita hatodik évad után, aztán megkezdjük az előkészületeket a filmhez.
Jól kell megoldanunk a filmet, hiszen az lesz a spin-off sorozat előzménye is."
Wright azt is elmondta, hogy a nézők majd észrevehetik, hogy a hatodik évad korai epizódjaiban
O'Neill sántítani fog egy kicsit. Ennek az az oka, hogy Anderson kificamította a térdét miközben a 3 éves kislányát, Wyliet vitte egy balett órára. "Keményen síeltem december óta"-mondta Anderson-"és semmi nem történt. Aztán viszem a kislányomat és...Meg kell
nézetnem egy orvossal. Az időzités nem is lehetne tökéletesebb."
Biztos, hogy nem lesz hetedik évad? Anderson ismét megerősítette, nem valószínű, hogy forgatnának
mégegy évadot. "Senkivel nem beszéltem még a dologról" - mondta - "Már a hatodik évad is nehezen alakult ki. Amennyiben mégis lenne egy hetedik szezon, azt biztos hogy Los Angelesben kellene forgatni. Nem lehetek távol a lányomtól tovább. Már az is nagyon nehéz, hogy péntekenként hazamegyek és vasárnap délután jövök is vissza."
"Tisztában vagyok én is ezzel, s azt kell mondjam, ez megöli a showt" - mondta Wright - "Egyébként is azt hiszem, itt az ideje egy új történetet elkezdeni."