Következő cikkünkben arra keressük a választ, hogy miért érdemes a Farscape – Csillagközi szökevények című sorozatot nézni, mennyivel jobb vagy érdekesebb, mint más sci-fi sorozatok.

Rendhagyó módon kezdjük a rossz tulajdonságokkal, hiszen abból úgy is kevés van. Az egész sorozatot Ausztráliában készítette a Jim Henson Company, amelynek neve hallatán jogosan merült fel az emberekben az a koncepció, hogy ez az egész Farscape nem más, mint egy „Muppet-show az űrben”. Ez részben igaz is lehetne, hiszen számos karaktert bábokkal keltenek életre a cég profi trükkmesterei, de ennyiben ki is merült az összehasonlítás. A készítők ugyanis annyira élővé tették őket, amennyire csak lehetett és a mindenféle huzallal és szerkezettel való mozgatás ellenére igazi színészi játékot tudtak létrehozni. Némelyik karakter jófiú, mások rendkívül rosszak, de egyik sem egy szeretetreméltó kis házkedvenc, mely egy tipikus sztereotípiát képvisel. Úgy kell rájuk tekinteni, mint olyan idegen lényekre, amelyek túllépik Claudia Black (Aeryn Sun a sorozatban) megfogalmazása szerint a más sorozatokban felbukkanó „különböző mókás homlokú alienek” fogalmát, sőt ő maga a Muppetek ellentétének nevezte őket: „Mit nem tenne Kermit sohasem? Megharapja a másik karját és húsdarabokat próbál lenyelni belőle! Lenyügöző! Használjuk őket!” Ugyanis ez a rövidke kis idézet is rávilágít arra, a Farscape célközönsége nem a gyerekek. Hiszen egyáltalán nem az fog az eszükbe jutni, hogy milyen édesek az a figura, amely éppen Claudia karját csócsálja. A történések olykor igazán erőszakossá fajulnak, amelyre jó példa amikor egyszer ő maga is megcsonkítja az egyik társát. A készítők ugyanis nem riadtak vissza az összes karakter olyan sötét tulajdonságokkal való felruházásától sem, amelyet más sorozatokban csak elvétve tapasztalhatnánk. A realitás faktora mégis stabil maradt a sorozatban, még ha gyerekek is nézik, egyértelmű lesz hogy ki mit miért tesz és sosem esnek át a másik oldalra. A történet magában hordozza az egyéretlmű üzenetet, hogy minden tettnek vannak következményei. A sci-fi sorozat világa azonban elszakadt a megszokottaktól annyiban, hogy itt nem a világot mentik meg valamilyen egyetemes morál alapján, s az írók nem féltek azt sem beleírni, hogy a jófiúk többször is veszítenek. Mint egy jó pszichóthriller, a Farscape a napfényben, a kiszámíthatóság világában kezdődik, aztán ez a gyerekeknek való hullámvasútszerű utazás  fokozatosan átalakul egy szokatlan, nagysebességű pörgő kocsikázásba.

Most pedig 10 pontban összegyűjtöttük, hogy mi az, amely a Farscapet egyedivé teszi. Alapvetően a sorozatot úgy írhatnánk le, hogy „x számú földnkívüli egy mentőhajóban”. A történet szerint ugyanis napjainkból egy földi űrhajós, John Crichton (akit Ben Bowder alakít) féregjáratokat tanulmányoz a Szökevény-1 nevű egyszemélyes moduljával, amikor a járat beszippantja és az űr egy teljesen másik részén pottyan ki belőle. Az út után hamar rádöbben, hogy egy harci szituációban találta magát, ezért végül leszáll egy hajón, hogy segítséget kérjen. Az utasok a Békefenntartók (Peacekeepers) elől menekülnek, akik a helyi katonai rezsim. A történet ezek után az ő kalandjaikról szól, ahogyan próbálnak eliszoklni előlük, innen a sorozat magyar alcíme is. Két kulcsfontosságú dolgot azonban máris érdemes leszögeznünk, mely ezt a világot egyedivé teszi:

Az első, hogy Crichton az egyetlen ember a történetben, mindenki más idegen, s ez merőben eltérő koncepció a „több ember 1-2 idegen társsal” típusú történetektől. Ráadásul John nem egy jövőbeli, nagyszerű tetteket végre hajtó fickó, nem egy bátor kapitány vagy egy új Flash Gordon, hanem napjaink embere, aki a mi szemszögünkből látja az életét. Persze vannak adottságai, de fogyatékosságai is. Egy idegen világban találja magát, de megteszi a tőle telhetőt. Később további emberek is felbukkanak a sorozatban, de ezt most nem árulhatom el, hogy miért. Azt kell, hogy mondjam, az egész elég gyakran úgy néz ki, hogy az emberek az idegenek ebben a sorozatban.

A másik pedig az, hogy John új társai sem a hagyományos egysíkú karakterek. Ugyanis ők nem katonák, nem is társasági lények Moya (a hajó neve) fedélzetén, hanem szökött fegyencek. Mindnek meg van a saját történeti háttere és célja, amelyet fontosabbnak tart a többiek érdekeinél. Ez egyikük egy kék színű papnő (Zhaan), egy családját elveszítő fiatal katona (D’Argo), egy puccsal leváltott király (Rygel), egy kitagadott Békefenntartó (Aeryn) és persze a mi földi űrhajósunk (John Cricthon). A főbb karakterekhez hozzá tartozik Moya, az élő űrhajó, akinek a belsejében utaznak, illetve a vele szimbiózisban élő Pilóta karaktere is. Az első évadban csatlakozik még egy állandó útitárs, egy erőszakos konformista közösségből származó fiatal lázadó lány (Chianna) személyében. Később persze még újabbak is felbukkanak, míg mások távoznak. A történet folyamán a karakterek között hol béke, hol belviszály dúl, mert ennek a vegyes csapatnak nincsen vezetője és mire a bizalom kialakul, addigra ez a kaotikus helyzet személyes tragédiákba torkollik. A Farscape ugyanis a sci-fi vonások mellett egy alapvetően egy karakterközpontú drámasorozat is egyben. Jó példa erre, hogy egyik epizódban a szeptember 11.-i eseményekről is beszélnek. Nos, de akkor lássuk a főbb erényeket a hosszúra nyúlt bevezető után!

 

I. Viselkedés

Az egyik fontos dolog, hogy a Farscape nem egy steril világ, mint más sci-fi sorozatokban. A producerek alapvetően a Star Wars bárjelenetét szerették volna átültetni egy hetenként adásba kerülő sorozatba. Az egész hajó ugyanis egy rakás piszok. Ugyanis ha egy karakter megsérül vagy erőszakos lesz, akkor köpnek, böfögnek, hánynak, héliumot szellentenek. Van amelyik szeret fürdöni, van amelyik nem. Hány olyan sci-fi világgal találkozhattunk idáig, amely azzal foglalkozik, hogyan kell pisilni, amikor egy idegen lény szállja meg a testedet? Ráadásul a Farscapenek meg van a saját káromkodásai, amelyeket ráadásul a tényleges szókapcsolatokba építenek bele. Ilyen például a gyakran hangoztatott „frell”, amely a „fuck” angol szónak felel meg. Tehát „the frelling ship” valójában „kibaszott hajót” jelent, de ezt persze csak az érti, aki ismeri ezen szavak igazi jelentését. Tehát a karakterek, legyen szó katonáról, harcosról vagy éppen űrhajósról, előszeretettel alkalmazzák ezen kifejezéseket, amelyet máshol nem lehetne. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a sorozat az alpári humorra hegyezné a hangsúlyt, egyszerűen csak valósabbá akarták tenni ezzel az egészet.

 

II. Humor

A sorozat a dráma jelleg mellett azonban sok poént is rejt magában, hiszen az utasok egymás hétköznapi cselekedeit sem értik igazán. Még a legsötétebb, legrémisztőbb Farscaep epizódban is ott vannak a derűs pillanatok, az egymondatos benyögések, a maró szarkazmus. Leginkább John szövegein lehet ezt érezni, aki kedvenc tévéműsorait is szívesen felemlegeti egy vita közben, melynek humorát csak a nézők értik meg.

 

III. Döntések

A Farscape messze túllépte azt a határt ameddig egy megszokott sci-fi világban a hősöket be szokták dobni, ráadásul nincs isteni közbeavatkozás, hogy a slamasztikából kikerüljenek minden alkalommal. A szereplők nehéz döntésekkel szembesülnek, ráadásul olykor nem jól választanak. Még a főtörténethez kevésbé kapcsolódó epizódokban is van valami csavar, s a készítők igyekeztek kevés klisét felhasználni. Persze a szokásos klónozás, tudatcsere vagy éppen időutazás itt is fellelhető, de ez utóbbi megoldása sem volt szokványos. A cselekedetnek következményei, a győzelmeknek komoly ára van és ez megint a realitás szintjén tartja a világot. Ráadásul olyan témákat is feldolgoznak, mint a kínzás, szexuális erőszak, prostitúció vagy kábítószerek. Még a jónak tekinthető főszereplők múltjában is sötét titkok vannak és ezért nem is igazi mintaképek. Látszólag ez elszomorító lehet, de szükséges a karakterek fejlődéséhez, hogy a sorozatos szerencsétlenségek révén megtalálják a jobbik énjüket.

 

IV. Karakterfejlődés

Sok sorozatban még ha át is érezzük a főszereplők érzelmi életét, még akkor is tudjuk, hogy a következő héten vagy a következő évadban visszatérnek. Aki azt hiszi, hogy minden karakter megéli a holnapot, az nagyon téved. A Farscapeben, akárcsak a valós életünkben, az események megváltoztatják a karaktereket. John az első évadban még idegen volt a világban, a technikákhoz alig értett, de a későbbi évadokra már megtalálta a helyét. Ugyanígy Aeryn érzelmi elszakadás a Békefenntartóktól és hozzáállása a csapathoz is fokozatosan változik meg, nem egyik epizódról a másikra. 

 

V. Színészek

Henson rendkívüli alkotói szabadságra tehetett szert Sydneyben, amelyre lehet Amerikában sosem lett volna lehetősége. A stáb munkáján érződik, hogy örömmel csinálták és nem a pénzért vagy hírnévért. A producereknek olyan színészeket kellett választaniuk, akik 1-2 mondatot is remek hangszínnel tudnak előadni, ráadásul később már olykor a velük együtt írták a forgatókönyveket. Anthony Simcoe (D’Argo) végig egy maszkot visel, ezért is lett roppant kiemelkedő a szemeinek játéka. Gigi Edgley (Chianna) olyan ügyesen játszik a hangjával is, hogy a tolvaj karakterét nem lehet nem szeretni. Claudia Black játékéról Brian Henson azt nyilatkozta, hogy „elég csak 10 másodpercig nézni és nem tudod abbahagyni”. S ez valóban így van, zseniális stábot hoztak össze és még az egy epizódos vendégszerepekre is olyan tehetséges színészeket találtak, hogy más sorozatok főszereplői nem képesek így játszani.

 

VI. Nők

Alapvetően a tévében kétféle női karaktert láthatunk. Van ugyebár a potenciális áldozat, aki egy férfi általi megmentésre vár vagy van a másik típus, a „kemény” nő, aki férfiasan, katonásan viselkedik még tűsarokban is. A Farscape karakterei azonban nem egysíkúak. Nem finomkodóak, de nem jelenti azt, hogy elveszítették volna a nőisségüket a cselekedeteik alatt. Zhaan egy olyan anarchista papnő, aki növényként olykor mérgező spórákat bocsát ki magából és állandóan ügyelnie kell magára, nehogy ártson a többieknek, ha engedne vad vágyainak. Chianna egy lázadó kamasznak tűnne az emberek között, aki viszont a törékenység látszatát keltve jut feljebb a gyakran világi céljai felé. Aeryn pedig katona, nem egy lány-katona, hanem egy igazi profi, akinek elismerik a képességeit a többiek és úgy kezelik, mintha csak férfi lenne. Amikor a Békefenntartók megszállják Moyát, akkor láthatjuk, hogy ő az egyetlen nő közöttük, ami nem véletlen. Máskor persze ellágyul, de ezt a többieknek a világért sem vallaná be. Tudja, hogy mit akar és hogy mit hogyan szerezhet meg és ezzel el is jutottunk a következő ponthoz.

 

VII. Szex

Ez már érdekesen hangzik, ugye? Ez ugyan nem „Lust in space” („kéjvágy az űrben”) típusú sorozat, de a karaktereket persze áthatja a nemiség. Persze a vonzerő eléggé nehezen juthatna át a festett vagy éppen maszkot viselő színészeken, ha nem lennének tehetségesek. 2000 nyarán például a nyolc legszexisebb női sci-fi karakter közzé bekerült mindhárom Farscape karakter is és ez nem véletlen, hiszen egyikük sem mondható a tipikus, arányos szupermodellnek a hollywoodi dívákkal összevetve. A Farscapeben a karakterek valóban élnek és gyakran szeretkeznek is egymással vagy egyéb pajzán dolgokat művelnek, mely a harci jelenetek közötti sikalmlósabb történetvezetést teremt. Zhaan például meztelnül a napfénytől orgazmust él át, John megvizsgálja Aeryn melleit, amikor egy baleset miatt tudatot cserélnek vagy éppen Chianna sem riad vissza az egyéjszakás kalandoktól. Persze minden a jóízlés határán belül marad, nem mutatnak ténylegesen semmit, de mégis átlépik azt a határt, amely más sci-fi sorozatokban már kivágásra került volna.

 

VIII. Nézőközpontúság

A történetek befejezése után a legtöbb néző alig várja, hogy láthassa a folytatást. Közben persze nyitva hagynak olyan kérdéseket, hogy a rajongók maguktól találják ki a várakozás alatt a folytatást. A készítők igyekeztek minnél kevesenn technoblablát használni, hogy ez ne rémiszthesse el nőzéket, tehát nincsen szó fotontorpedókról, interdimenzionális erőterekről, kvantumfázis pajzsokról. Inkább az egész ilyesmire emlékeztet: „Crichton, most mondom el utoljára, hogy működik! Felfogtad?”  

 

IX. Regény

Amikor a Babylon5-t befejezték, számos rajongó szeretett volna hasonló felépítésű sorozatot látni, mivel az egy rendkívül jól megtervezett sci-fi volt. Tudták, hogy honnan hová szeretnének eljutni. Ugyanez érvényes a Farscapere is, David Kemper mindig eltervezte, hogy az évad végére mit kell elérniük. A szerkezet jól felépített és a részek egyre inkább összekapcsolódnak, nem ritkák a dupla, sőt triplarészek sem. Jó példa erre a 3.évad, mely ugyan két szálon fut, mégis olyanak a forgatókönyvek, mintha egy könyv két összefüggő fejezetét párhuzamosan olvasnánk. Egyszerűen magával ragadó, de ugyanakkor kockázatos vállalkozás is volt, hiszen az emberek nem feltétlenül értették utána a történetet, ha 1-2 rész kihagytak. Később sajnos ez lett a sorozat veszte is, mert a nézettség fokozatosan csökkent és így leállították a 4.évad végén, bár végül az 5.évad helyett elkészítették a The Peacekeeper wars – Békefenntartók háborúja című kétrészes TV-filmet, amely a sorozat lezárása is lett egyben.

 

X. Realizmus

Összességében tehát ezen elemek teremtik meg a sorozat rendkívüli atmoszféráját, egy fokozatosan kiteljesedő drámáét az űrben. S bár kétségtelenül vannak benne fantasy elemek, a karakterek reakciói és interakcióit rendkívül valósak, bár ez a Farscapeben egyben sötétet is jelent. Amikor szökött fegyencekről van szó, akkor nyilván nem lehet az életüket fenékig tejfelszerűen leírni. Olykor éhesek lesznek, máskor hozzájutnak pár luxusholmihoz. Ha a hősök állandóan csak győznének és sosem szenvednének és tudnánk, hogy mindig megússzák, akkor nem lenne kihívás semmi sem a számunkra. Így tehát a mély válságból kilábaló karakterek számára minden egyes kis előrelépés igazi sikerré válik, amelyet mi hétről hétre velük együtt élhetünk át.
 

Ben Bowder, a Farscape főszereplőjét alakító színész állandó szereplő lesz az SG-1 9.évadában, így lehet érdemes lenne már a hazai premier előtt a Farscape révén megismerkedni vele. Remélem sikerült ráhangolni benneteket a Farscape világára, mindenkinek jó szórakozást kívánunk a Viasat3-n újra adásba kerülő sorozathoz!

Fordította és kiegészítette: Nováki Ákos Tamás (Platschu)

Forrás:

http://www.farscapeworld.com