A hétvégén újabb információkkal gazdagodtunk a hetedik évadot illetően. Megtudtuk, hogy nem csak mi nem tudjuk, amit nem tudunk.
Szombaton (október 5-én) Richard Dean Anderson a "The Vicki Gabereau Show" vendége volt Vancouverben, immáron sokadszorra. A talk-show barátias hangvételű beszélgetésein keresztül már több információ jutott el hozzánk első kézből.
A mostani interjú során RDA több témát érintett. Szó esett többek között korábbi sérüléseiről, tibeti útjáról, környezetvédelemmel kapcsolatos tevékenységéről, és természetesen beszélt a Csillagkapuról is.
RDA elmondta, hogy az elmúlt hat évben kissé elfáradt, egy ideig pihenni szeretne. Szó esett a hetedik évad körüli huzavonáról is.
"Olyan ez az egész, mintha egy buborékon ülnénk. Csak ügyetlenkednek, senki sem tudja, lesz-e hetedik évad, vagy sem. Nem akarok neveket mondani, mint mondjuk 'a stúdió' vagy a 'csatorna', de... azt hiszem, mindenki behelyettesítheti, amit gondol. Sok minden múlik az időzítésen, és persze személyes döntések is szerepet játszanak, amelyeket meg kell hoznom a jövőmmel kapcsolatban. Korábban beszéltem a nyugdíjba vonulásomról. De maga a nyugdíjba menetel is relatív, még én sem tudom, ez pontosan mit és mikort jelent majd. El kell döntenem néhány dolgot. Ha lesz hetedik évad... Ha nem lesz hetedik évad... mindenképpen tartani akarok egy év szünetet. Van egy kislányom, akivel át kell értékelnem a kapcsolatomat. 4 éves és épp kezd kialakulni a személyisége. Most kezd fejlődni és én egyszerűen ott akarok lenni. Most éppen -tegnap, ma, és valószínűleg még holnap is, a házat pakolom össze, amelyben hat évig éltem. Mert ha végülis lesz hetedik évad, abban nekem csak kis szerepem lesz. Nem lesz szükségem egy ekkora házra, szállodában lakom majd, amikor Vancouverben leszek."
A teljes interjú az alul található linkre kattintva olvasható, angolul.
Szintén szombaton (október 5-én) a SJWH csoport ismét online chatelt Joe Mallozzival, a sorozat egyik írójával.
Joe elmondta, még mindig nincs hivatalos állásfoglalás a hetedik évadot illetően.
"Hétfőn összepakoltunk, aztán kedden rájöttünk, hogy az utolsó epizód pár perccel rövidebb lett, ezért gyorsan írni kellett még pár jelenetet, amiket tegnap forgattunk le. Azóta tulajdonképpen mindenki összepakolt és hazament.
Az előző években amint befejeztük az előző szezont, már a következőt terveztük. Tavaly ilyenkor már 5-8 új epizódon dolgoztunk. Mindig próbáljuk korán elkezdeni a következő évi munkát, mert az új évadot 5-8 jó scripttel a kezünkben kell elkezdenünk ahhoz, hogy a forgatások rendben menjenek.
Még mindig nincs hír a hetedik évadról, néhány dolognak passzolnia kell egymással ahhoz, hogy ez megtörténjen.
Végülis több lehetőségünk is van. Lehet egy hetedikévad, forgathatunk mozifilmet és elkészíthetjük a spin-off sorozatot, forgathatunk csak mozifilmet, vagy nem csinálunk semmit. Nem bontottuk még le a díszleteket, mindent csak elpakoltunk és most néhány nap szabadságra megyünk. Az hogy, mi lesz a jövőben, a SciFi Channelen és az MGM-en múlik."
A chat teljes transcriptje az alul található linkre kattintva olvasható, angolul.