Öt év telt el Dr. Janet Frasier SG-1-ben történt elvesztése óta. S bár a Csillagkapu-franchise sok doktort szolgáltatott a 15 évad lefutása alatt, Frasier mindig különleges marad. És ugyanez a helyzet Teryl Rothery-vel, aki a karaktere halála (Heroes 2. rész) előtt és azóta is szórakoztatja a rajongókat.
Most kisbabája megszületése után, Teryl visszatért a közönségtalálkozók világába, és az egyik ilyen szereplésén, Vancouverben beszélgetett vele a GateWolrd egyik munkatársa, David Read.

A rövid interjúban szó esik arról, hogy milyen anyukának lenni, milyen érzés találkozni a rajongókkal, és egy pillanatra érintik a színész és barát Don S. Davis (George Hammond tábornok) elvesztését is.

Gateworld: Visszatért a közönségtalálkozókra, milyen érzés újra itt?

Teryl Rothery: Jó ideje csináltam őket. Mi óta is, 2 vagy 3 éve? Jim? (kikiabál oldalra) Mennyi ideje volt az utolsó Stargate találkozóm? Talán több mint egy éve volt, mert emlékszem, akkor voltam három hónapos terhes. Ausztráliában lehetett. Aztán még részt vettem egyen Angliában és akkor voltam kicsit több mint 4 hónapos kismama.

GW: Hogy van Londyn?

TR: Ő csodálatosan.

GW: Mennyi idős most?

TR: Ma hat hónapos.

GW: Milyen érzés anyukának lenni?

TR: Valószínűleg - már korábban is mondtam, és ez az igazság - ez életem legjobb szerepe. Ez egy olyan dolog, amit sosem gondoltam, hogy megtapasztalok, és most nagyon boldog vagyok. Sosem éreztem ennyire erős vonzalmat, mint ez.

GW: Most hogy van egy gyereke, nehezebb reggel felkelni és elmenni dolgozni, több erőfeszítésébe kerül megtenni azt? „Inkább több időt töltenék ővele.”

TR: Ez vicces. Nagyon szerencsés vagyok, hogy imádom a munkám, tehát nekem nem kell erre (az eredményre) jutnom szükségképpen. Vannak feladataim, mint ide jönni; nagyon jól érzem magam a közönségtalálkozókon. Imádlak titeket, rajongók!

GW: Mindig is a rajongók nagy kedvence volt.

TR: Oh, istenem, imádom őket. Így hát eljött a pillanat, amikor a lányom annyira ölelni való volt és én azt mondtam neki: „A maminak mennie kell.” Nagyon nehéz volt elmenni; vannak ilyen pillanatai az embernek. De aztán mikor már itt vagy, akkor az nagy öröm és tudom, hogy utána mehetek haza a kislányomhoz. Szóval, nem, nem olyan nehéz. Mindez azért van, mert nagyon szeretem, amit csinálok. És ahogy te is mondtad, anyu elmegy dolgozni, mert ez a munkám.

GW: Az anyu fog etetni.

TR: Igen, a mami gondoskodni fog arról, hogy legyen pénze etetni téged.

GW: Ön nagyon jól ismert a sci-fi körökben, sok doktort eljátszott már.

TR: Hát igen. Van saját laborköpenyem is otthon.

GW: Aggódott valaha is amiatt, hogy beskatulyázzák, vagy, hogy egy sci-fi színészként azonosítják?

TR: Nem.

GW: Egyáltalán nem aggódik ez miatt? A munka az munka.

TR: Nem, egyszerűen először is azért, mert szeretem ezt a szerepet játszani. Ha lett volna türelmem és intelligenciám, hogy végigcsináljam a sulit, hogy orvos legyek, az nem lett volna olyan fantasztikus. És igazán meg vagyok áldva, hogy ilyen sokféle különböző szerepet játszhattam el. Egyszerűen ez az igazság.

GW: Hogyan hatott Janet Frasier az életére a 13 év alatt?

TR: Őszintén mondhatom, hogy ez volt életem legjobb hét éve. És továbbra is benne vagyok a dolgokban, úgy értem, miközben a karakterem meghalt már, nem is tudom milyen rég. Nem is tudom hány év telt el az óta. De ennek ellenére képesek vagyunk csinálni, mert én még mindig csinálom.

GW: Az embereket még mindig érdekli a téma. Még mindig imádják a dolgot.

TR: Ez az, ami annyira elragadó. A legjobb az a dologban, hogy folytatódik. Nézzük csak a különböző spin-off-okat/testvérsorozatokat. Ott van az Atlantis, a legújabb épp most készül [Stargate Universe] és Amandának (Amanda Tapping) ott van most a Sanctuary (Génrejtek) című sorozata. Igen, szóval folytatódik, és ez jó dolog.

GW: Beszéltem önnel közvetlenül a „Heroes/Hősök” c. epizód forgatása után, de még a hivatalos vetítése előtt. Úgy csinálták végig Donnal (Don S. Davis) az egész színpadi szereplést, hogy ’semmi spoiler, nem beszélhetünk róla’. Azt mondta, hogy nem is volt tudomása semmiről mielőtt elolvasta a szövegkönyvet és olyan volt, mintha egy téglával találták volna el.

TR: Nos, nem. Én tudtam, hogy a karakteremmel ’ez’ fog történni. Ha nem olvastam volna el a szövegkönyvet, akkor nem tudtam volna, hogy hogyan is fog megtörténni. De az előzmények meg voltak beszélve.

GW: Mit gondol, végül hogy sikerül a megvalósítás? A „Heroes”-ról mindig beszélnek.

TR: El kell, hogy mondjam, hogy nem láttam.

GW: Soha nem nézte meg a Heroes-t?

TR: Nem.

GW: Szándékosan?

TR: Szándékosan, egyszerűen képtelen vagyok. Olvastam a szövegkönyvet, az megölt engem. Én meg csak sírtam. Annyira szomorú volt.
És még mindig nem néztem meg.

GW: És ez egy olyan dolog, amit egy napon meg fog tenni? Tartogatja magának?

TR: Nem, nem, azt hiszem egyszer majd meg fogom nézni. Ez olyan, mint a „Schindler listája”, mikor a mozifilm megjelent mindenki őrjöngött, hogy mennyire briliáns. Tudtam, hogy meg akarom nézni, de tudtam, hogy le fog taglózni- annyira szomorú. Mindig félre tettem, míg végül megnéztem, de bezárva az otthonomba kellett megnéznem, így megállíthattam és kifújhattam az orrom és kisírhattam magam. Szóval, egyszer, igen, egyszer látni fogom a Heroes-t. Bár nem tudom mikor lesz az. Érdekes, nem igaz? Egyszerűen annyira szomorú.

GW: Michael Shanks és sokan a többiek közül is azt mondják, hogy ez a legjobb, ez a rész. Szóval úgymond elkerülni a végsőkig, nagyon klassz.


GW: Kérhetem az engedélyét, hogy kérdezzek Donról? (Don S. Davis)

TR: Igen.

GW: Önök mindig is egy párként voltak láthatóak a színpadon. Milyen érzés, hogy soha többé nem tud már találkozókon részt venni vele? Noha ő mindig ott van, ugye?

TR: Elnézést… Igen. Mindig ott van. Ez nagyon fájdalmas. Ő mindenkinek nagyon hiányzik.

GW: Mind szeretjük őt.

TR: És igen, ő mindig ott van. Mindig ott lesz.

GW: De tekintsünk a jövőbe, van egy csodálatos kisbabája. A dolgok jól mennek. Minden a helyén van. Boldog?

TR: Elragadó, el vagyok ragadtatva a boldogságtól. Csak az kívánom, bárcsak ő (Don S. Davis) is találkozhatott volna vele.

2009. június

Fordította : Nut