A sarkkörön forgatni nem csak nehéz, de szinte már-már lehetetlen feladatot jelent. Kezdésnek különleges szállítóeszközökre és a katonasággal való együttműködésre van szükség. Amint odaérünk, akkor pedig valami különleges helyre lesz szükség, hogy maradni tudjunk. Mindemellett a sarkkörön nincs lehetőség a „szokásos” televíziós produkciós megoldások alkalmazására – ez azt jelenti, hogy nincsenek külön furgonjaik a stábtagoknak és a szereplőknek és más „extrákról” is kell mondaniuk az ott dolgozóknak. Nincs ott más csak jég, ameddig csak a szem ellát. Mindenfelé.

„Azt tettem, amit bármely önbecsülő rendező tenne”, mondta nevetve Wood, amikor megkérdezték, hogy hogyan készül fel a sarkköri forgatásra. „Tényleg neki kell készülnie az embernek, mielőtt elindul, hiszen tudni lehet, hogy ott nem fogunk tudni annyit aludni, mint amennyire szükségünk lenne és arra sem lesz idő, hogy részletesen felmérjük a helyszínt. Az ember minden porcikájának azon jár az esze, hogy „hogyan fogom ezt megcsinálni”. Egyikünknek sem volt ideje igazán, hogy kiélvezze, hogy az Északi Sarkon forgatunk, annak ellenére, hogy napi 10 órát töltöttünk odakint. De mivel filmet készítettünk, bármennyire is fantasztikusnak tűnik a dolog, nem volt idő azon filózni, hogy „oh istenem, a fagyott óceánon vagyunk, a világ tetején”. Ilyesmire nem volt idő”.


A forgatás megkezdésére való felkészülés ráadásul sokkal eltérőbb tervezést igényelt, mint annak idején egy „szokásos” Csillagkapu epizód esetében. Ahelyett, hogy előre felkeresnénk a helyszíneket és elterveznénk, hogy a cselekményt és az akciós részeket hogyan lehetne a legjobban megvalósítani az adott terepen, a rendezőnek itt oda úton kell döntenie minderről, előzetes elgondolás, felmérés nélkül. Nem lehetett mondjuk egyszerűen elküldeni Peter Woeste-t egy felderítő útra, hogy nézzen körül, nem. Készen kellett állni arra, hogy bármi is történjen, amikor odaérünk, készen kell állnunk a munkára.

„Már előre tudtam, hogy mit akarok majd viszontlátni a képernyőn és tudtam, hogy amint odaérünk, ezt fejben tartva kell kitalálnom, hogy hogyan érjük el ezt a célt”, magyarázta a rendező. „A helyszínről is előre saját elképzeléseim voltak, de azért egy kis mozgástérnek is helye volt. Megmondhatom, hogy ezért végülis semmi sem lepett meg. Korábban is forgattam már hideg időben, de itt a látvány egyszerűen letaglózott, az élmény, hogy láthattuk, hogy a Föld mi mindent tud nyújtani számunkra. Az utazás előtt rendezőként meghozott döntéseim a helyszínre érkezés után nem sokat változtak. Leginkább a film elkészítésének folyamata változott némileg. Mindenki számára fizikai próbatételt jelentett az ottani munka és ezt mindenképpen tekintetbe kellett venni. A környezet általában nem jelent nagyon erős befolyásoló tényezőt, de amikor az ember hőségben, hidegben vagy például víz alatt dolgozik, akkor más a helyzet.

A filmkészítés természete az, hogy amíg a vásznon vagy képernyőn mindenki igazi veszélynek van kitéve, addig valójában a kamerák mögött mindenki biztonságban a sátrában üldögél”, viccelődött Wood. „Mindannyian 4 lábnyi vastag jég és 12.000 lábnyi mély óceán tetején álltunk, így minden pillanat a hidegről és a sarkkörön való munkáról szólt. Minden alkalommal, amikor valakinek az arcára néztem, nem azt néztem, hogy a make-up mennyire tökéletes rajta, hanem hogy nincsenek-e a bőrén kis fehér foltok, nehogy fagysérülést szenvedjenek! Alap esetben felmegyek a forgatásokon a világításhoz és megnézem, hogy a különböző fények hogyan világítják meg a színészeket és a helyszínt. Itt is próbálkoztunk a világítás beállításaival és amint megláttam, hogy van rajtuk egy fehér folt, rögtön mondtam, hogy dörzsöljék meg az arcukat”.

A sarkkörön való forgatással járó valódi veszélyek mellett sok jó élménnyel is gazdagodott mindenki, kimondottan Wood.
„Van egy fényképem, ahol öten állnak a jégen, előttük két zöld vászon van, valamint egy helikopter a levegőben és hét darab hó járó. Ezt meg is mutattam az összegyűlt csapatnak a munka végeztével, a nap végén és azt mondtam, hogy „a Csillagkapu forgatásának egyik napján sem volt lehetőség, hogy ennyi elemet egyszerre használjunk. Ez rendkívüli dolog!”.

Az éjszaka a jégen pedig már önmagában is különleges élmény. Egy normál forgatási helyszínen a színészek és a stábtagok általában estére összegyűlnek egy hotel bárjában vagy felhívják a családjukat vagy esetleg elmennek egy pihentető úszásra… de ezek közül persze egyre sem volt lehetőség a sarkvidéken!

„Több száz mérföldes távolságban jéggel van az ember körülvéve és így egyszerűen nincs más hely, ahová az ember kiruccanhatna”, mondta nevetve Wood. „Nem könnyű dolog, az ember lényegében be van zárva erre a helyre, a semmi közepén reked, egy darab jégmezőn, amely körülbelül 10 km/órás sebességgel mozog. 2,4 x 2,4 x 6 méteres furnérlemezből készült helyiségekben aludtunk, mindegyikben volt külön kerozin melegítőtest is. Én Ben Browder-rel és Richard Dean Anderson-nal voltam egy helyiségben – sohasem tudtunk elaludni. Nagyon vicces volt. Az ember egy igen fárasztó hosszú nap után végre a szállásán nyugalomban fekszik – napi 3 kilót fogy ott az ember csak a megterhelés miatt –, de mi csak feküdtünk és a legkülönfélébb dolgokról beszélgettünk. Nagyon jó volt.”

A nehézségek ellenére nagyon különleges élmény volt a forgatás, igazi egyedi tapasztalat. „Csodálatos volt”, foglalta össze Wood. „Még egyszer bevállalnám, akár egy egész filmet is hajlandó lennék ott fent hónapokig forgatni. Nagyon jól éreztem magam, ahogy mindenki más is. Nem volt olyan ember, aki ne szeretett volna legalább még egy hetet maradni”.