Az interjúban Chris feleleveníti a „Revisions”-ös első Csillagkapus szerepét, valamint az Atlantisz nyitóepizódjában, a „Rising”-ban általa megformált Halling karakteréről is beszél majd. Többek között az is kiderül, hogy miért tűnt el olyan hirtelen a karakter az első évad közepén. Chris legújabb csillagkapus szerepében egyik igazi álma vált valóra: Heyerdahl jellegzetes Lidérc karaktert alakít az Atlantiszban.
Figyelem! Gyengébb spoiler-ek következnek!

Christopher Heyerdahl ismerősnek számít a science fiction világában: a Csillagkapun felül (ahol eddig három különböző karaktert alakított) a Smallville-ben és a Sanctuary-ben is láthattuk már.

GateWorld [GW]: Vonalban vagyunk Mr. Christopher Heyerdahl-lal, aki már három különböző karaktert alakított a Csillagkapuban. Hello Chris!
Christopher Heyerdahl [CH]: Üdv mindenkinek!

GW: Chris, science fiction rajongónak tartod magad?
CH: Ezt mindig megkérdezik. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy a fantáziavilág rajongója vagyok. Szeretem mindazt, aminek a határokhoz, vagy éppen a határtalansághoz, illetve saját képzeletünkhöz van köze. Azokhoz a lehetőségekhez, melyek mindannyiunkban megvannak. „Ki tudja mi van odakint”?! Ezért inkább úgy mondanám, hogy a fantázia erejének rajongója vagyok – a science fiction pedig mindenképpen beletartozik ebbe a kategóriába.

GW: Mit gondolsz, a Csillagkapu jól megoldja a helyzeteket, amikor mindannyiunk felé görbe tükröt fordít?
CH: Mindenképpen. Vagy amikor saját maga felé fordítja azt.

GW: Igaz. Jól megtalálja a hangnemet, hogy mindezt visszafogott módon tegye.
CH: Szerintem ez jó is így. Szerintem minden olyan science fiction alkotás hibás, amely túl komolyan veszi saját magát. Ez az egyik legjellemzőbb vonása, sajátossága a Csillagkapu franchise-nak: hogy nem veszi magát túl komolyan. Állandóan görbe tükröt állít saját maga elé is. Ez pedig nem csak a képernyőkön megjelenő tartalomra, de a színfalak mögött is, mindenre igaz.

GW: Mennyit láttál a Csillagkapuból, mielőtt először megjelentél a sorozat hetedik évadában?
CH: Itt-ott elcsíptem egy-egy epizódot. Mivel nincs kábeltévém, így ezeket a sorozatokat mindig a YouTube-on nézem. A YouTube mára már igaz barátommá vált – és most lehet, hogy sok cég utálni fog ezért, de –, hálás vagyok minden felöltőnek, aki elhelyezi ezeket a tartalmakat a YouTube-on, mert így én is meg tudom nézni őket.

GW: Még a saját epizódjaidat is csak ilyen formában nézed meg?
CH: Oh igen. A saját epizódjaimat is ugyanilyen gyenge minőségben nézem.

GW: Több vendégszereplő színésszel is beszéltem már. Ha kapcsolatba lépsz velük, biztosan nagyon szívesen küldenek neked is jó minőségű verziót!
CH: Ebben biztos vagyok, de a rohanó életvitelem mellett, ha minden egyes epizódot külön vadásznék le… Néha persze követem a történéseket epizódról epizódra, viszont néha hagyom pihenni dolgot, van úgy, hogy akár egy-két évig is, aztán egyszer csak megszerzem a kihagyott részeket. Így talán még szórakoztatóbb is nézni. Olyan, mintha az ember egy tíz évvel ezelőtt írt régi levelet olvasna. El is gondolkodtat néha, hogy „ez meg ki a fene”.

GW: Azt meghiszem.
CH: Ugyanilyen, amikor az ember egy régi felvételt néz saját magáról, függetlenül attól, hogy az családi vagy valami más. Szórakoztató visszanézni és megrökönyödni saját magadon, hogy „jézusom, ez meg ki?”.

GW: Láttad a „Revisions”-t?
CH: Igen, de már jó régen.

GW: Mesélj egy kicsit arról, hogy milyen volt vendégszereplőként az epizódon dolgozni!
CH: Nos, természetesen nagyon új volt nekem az egész. Ekkor még senkit sem ismertem és persze akkor még nem tudtam, hogy ez egy izgalmas kaland kezdete is lesz egyben. Itt találkoztam először Amanda Tapping-gel és Martin Wood-dal, és mint kiderült, szomszédok voltunk. Az egész szépen lassan baráti kapcsolattá nőtte ki magát, mely végül a Sanctuary-ig vezetett. Fantasztikus kezdet volt ez, mert mindketten nagyszerű barátok és nagyon jól lehet velük együtt dolgozni. Nagyszerű nap volt.

GW: Rengeteg televíziós és filmes munkában működtél már közre. A produkció egészét, az érzelmi hátteret, a feszültséget tekintve milyen a Csillagkapu más forgatásokhoz viszonyítva?
CH: A feszültséget tekintve attól függ, hogy melyik stúdióban dolgozik az ember. Van egy ugyanis, amiről már többször is beszéltek, ahol a Lidérc kaptár található. Ezt a helyet utálja a legjobban mindenki, mert bent mindenki egy kicsit nyomott lesz. Ezt összevetve a Bridge Studios-zal, ahol a Csillagkaput és az Atlantisz nagy részét forgatják, látható igazán a különbség, mert ott mindenki sokkal boldogabb. Amikor a Lidérces jelenetekhez használt stúdióban forgatunk, akkor mindenki sokkal lassabb és nem olyan jó a hangulat, mint más helyszíneken. Ez úgymond a munka piszkos része.

GW: Jason Momoa is mesélte, hogy a munka végén mindenki köhögve hagyja el a forgatási helyszínt. Mintha elkaptak volna valami betegséget.
CH: Ennek ellenére nagyszerű ott dolgozni, mert ugyan nem a legjobb helyzetben, de ugyanúgy a családdal dolgozik az ember. Ugyanaz a közösség munkálkodik még most is, akik a hosszú évek alatt már jól összeszoktak és egymásra hangolódtak. Amikor valamit abban a stúdióban kell forgatni, egy kicsit ők is lelassulnak. Annak ellenére jó hangulatban folynak a forgatások, hogy horrorisztikus, lényegében pedig egészségtelen körülmények között dolgoznak.

Ezen a nyáron oda-vissza utazgattam Montreal és Vancouver között, elég sokat repültem esténként. Montreal-ban egy sorozatot és egy játékfilmet forgattunk, majd egy másik sorozatot itt, Vancouver-ben, kész őrület volt. Egyik nap nagyon fáradtam jöttem be. Elég nehezen ment a munka, nehezen jutottak eszembe a szövegeim és még egyenesen gondolkodnom sem volt könnyű. „Mi a nevem?” – kérdeztem magamtól, mert még arra sem emlékeztem. Ekkor tudtam meg többet erről a helyről.

„OK, tudom, hogy fáradt vagy, Chris”. Mindenki folyton ezt mondta. „De ezen a helyen senki sem százas. Csak figyelj, koncentrálj.” Ez segített, hogy kimozduljak a saját helyzetemből, visszavegyek egy kicsit, körbenéztem és azt mondtam magamnak, hogy „Valószínűleg én még annyira sem vagyok százas, mint itt bárki más, de mind azért vannak itt, hogy színészkedjenek… Kapd össze magad!”.

Olyan téren lenyűgöző hely, hogy elég jól passzol a Lidércekkel kapcsolatos világhoz és légkörhöz. Tényleg félelmetes. Az ember tényleg fél a Lidércektől és mindattól, amit szimbolizálnak, fél, hogy hogyan is nézhetne velük szembe!

GW: Négy évvel ezelőtt indult az Atlantisz. Hogyan jött képbe Halling szerepe?
CH: Ez egy jó kérdés. Hogyan jött nálam képbe? Mindenki először meghallgatásra megy. Behívnak, hogy a megcélzott szerepre meghallgassanak. Engem Halling szerepére hívtak be, bár én inkább Lidércet játszottam volna.

GW: Tényleg?
CH: Igen. Tényleg semmi ötletem nem volt még akkor, hogy mit is jelenthet Lidércet alakítani, de tetszett ez a különös, vámpírikus, életerő-elszívó idegen figura szerepe. Nagyon jól hangzott ez az egész, de végül nem adatott meg, hogy űrvámpír lehessek. Végül Halling szerepét kaptam meg. Lidérc helyett tehát az univerzum egyik kedves karakterét kellett alakítanom.

Ez azért is vicces, mert sok ember kérdezi tőlem, hogy „Heyerdahl, játszol te jófiú-szerepet is néha? Játszottál ilyen szerepet már egyáltalán?”. Így ez jó lehetőséget adott arra, hogy azt mondhassam, hogy „Igen, néha jó karaktereket is alakítok, mint most ebben a szerepben is.”

GW: Halling több epizódban is feltűnt az Atlantisz első évadában, egész addig, amit az athosziakat át nem telepítették Atlantiszról a szárazföldre. Számítottál rá, hogy ezzel Halling karaktere is kikerül a képből?
CH: Nos, a karakter hirtelen eltűnésére őszintén megvallva azért került sor, mert akkoriban nem tudtam részt venni a forgatásokon, mert sok más, British Columbia-tól távoli dolog foglalt le, így nem tudtam visszajönni és újra a karakter bőrébe bújni. Ezért létrehoztak egy másik fő athoszit, hogy betöltsék az így létrejött űrt, aztán végül ezen is túlléptek.
Habár ki tudja! Lehet, hogy látjuk még az athosziakat… Sosem lehet tudni.

Ez erősen összefügg azzal, hogy éppen ki hogyan elérhető. A színészet végső sorban a való életbeli dolgokat adja vissza. Egyszer csak úgy alakult, hogy más munkáim miatt nem voltam elérhető. Még csak úgy sem lehetett megoldani, hogy elugorjak Vancouver-be, hogy pár órát a forgatáson töltsek.

GW: Az idei évad egyik nagyobb történetszála az athosziakkal foglalkozik. Teyla többször mondta már, hogy szerinte még életben vannak. Jelenleg azonban nem tudjuk hol vannak. Remélhetőleg itt valahol majd te is újra a képbe kerülsz…
CH: Oh, igen, nagyon remélem.

GW: Sheppard Lidérce…
CH: Sheppard Lidérce? Mi ő, valami kutya?

GW: A neve Todd, nem? Nem ennek hívják?
CH: Ah, ezek az emberek… mindennek nevet adnak. Ötletük sincs, hogy mi lehet az eredeti nevünk, bár soha nem is mondjuk el nekik. A make-up szobában magunk között ezt a Lidércet csak Ace-nek hívjuk. De szerintem ezt már egy korábbi interjúban is említettem. Ezzel a karakterrel hódolunk egy igazi űr-rock’n’roll srác előtt. Ő a nem annyira ismert és olyan sok rajongót azért nem gyűjtött Kiss együtteshez köthető.

A vezető gitárosuk Ace Frehley, egy igazi rock’n’roll űrsrác. Imádja a Csillagkapu Atlantiszt és nagy rajongója a Lidérceknek, ezért ezt a karaktert Ace előtt való tisztelgésünk jeléül alakítottuk ki. A Lidércek különböző tetoválásokat viselnek, ez a fent nevezett Lidérc pedig Ace Frehley-tetkókat hord. Ezért a belső körben mi csak Ace Lidércnek hívjuk.
Tehát az embernek annak hívják, aminek akarják, de mi tudjuk, hogy mi is az ő igazi neve!

GW: Szerinted mi adja a Lidércek, mint faj egységét és hogyan kapcsolódik ehhez Ace, mint különálló személyiségjegyeket viselő Lidérc?
CH: Ace azt hiszem komplikáltabb, mint a Lidércek általában. A karakter első megjelenésekor már jó ég tudja milyen rég ült egyedül a cellájában és szinte már teljesen feladta a reményt a szabadulásra. A legkellemetlenebb számára az egészben szerintem az lehetett, hogy egy olyan lény adta meg számára újra a reményt, aki iránt a legkevesebb tisztelettel sem viseltetett.

A rabságban töltött évek alatt eljutott arra a pontra, hogy képes legyen feladni az életét. Ez a szamurájok törvénye: amint valaki teljes szabadsággal képes elfogadni a halált, akkor az bizonyos szintű szabadságot ad az embernek.
Ez a váratlan jövevény azonban újra reményt adott neki, ami által egy kötelék jött létre közte és Sheppard között, ami nem feltétlenül ugyanaz, mint Sheppard és általában véve a Lidércek közötti kötelék.

GW: Így gondolod?
CH: Nos, gondolj csak bele! Sheppard sose adja fel. Mindig hisz benne, hogy a barátai eljönnek érte és kiszabadítják, hogy meg fogják menteni és végül kiszabadul – bármilyen fogságról is legyen szó. Ha más segítségével nem is, hát magától egész biztosan kikerül a nehéz helyzetekből. Sosem adja fel. Ugyanakkor itt van ez a másik lény, aki már teljesen feladta. Furcsa mód most Sheppard-ön keresztül kap újra reményt a szabadulásra.

A Lidérc Sheppard-el való kapcsolata szerintem sokkal mélyebb, mint fordítva, mert amíg Sheppard megadta neki a lehetőséget, hogy több évnyi szenvedés után végre ismét szabad lehessen, addig Sheppard az egészet egy újabb kalandként fogja fel.

Ez egy sokkal komplexebb kapcsolat, ami ugyanakkor csak ilyen körülmények között volt működőképes. Mivel sokáig egy egyszemélyes cellában raboskodott, ezért végül hajlik az együttműködésre, a természete, túlélési ösztöne diktálja ezt. Így jön létre ez a varázslatos kapcsolat kettejük között.

Sokszor mondják, hogy az együttműködőknek nagy bizalommal kell viseltetniük a másik iránt. Az, hogy egy emberi lény ekkora bizalmat helyezzen a Lidércbe szerintem ugyanakkor sokkal nagyobb, mint fordítva, egyszerűen azért, mert az ember soha nem tudhatja, mit várhat a másiktól. A cápával is lehet barátkozni, de alapvetően soha nem tudhatod mi fog kisülni belőle.

GW: Végülis nem a Lidércek hibája, hogy mi vagyunk az élelemforrásuk. Nincs választásuk, a túléléshez emberi lényekből kell táplálkozniuk. Elég sokat és hosszan beszélgettem erről Andee Frizzell-lel is. Szerinte a Lidércek nem gonoszak. Te mit gondolsz erről?
CH: Az, hogy valaki vagy valami gonosz vagy nem, az elég erősen nézőpont kérdése. Szerintem a gonoszság választás és döntés kérdése. Ha megadatik a lehetőség, hogy az ember valami kegyetlen, káros, szadista dolgot tegyen és végül úgy dönt, hogy nem teszi meg, akkor máris megadatott egy választási lehetőség, melyhez hasonlókat mindannyian másként variálunk saját életünkben is.

Mindannyian ezzel nézünk szembe minden egyes nap, amikor szétnézünk a világban. Sok úgynevezett „jó” és „rossz” dolgot teszünk. De ha a Lidérceket, mint fajt csak azért nevezzük gonosznak, mert embereket esznek, akkor az ugyanolyan, mintha a farkast neveznének annak, mert bárányt eszik. Az ösztönében van.

Van ehhez kapcsolódóan egy nagyon jó rövid történet a skorpióról és a békáról, akik barátok lesznek. A folyó egyik partján áll a skorpió, aki át szeretne jutni a túlpartra. Ezért meggyőzi a békát, hogy vigye át a folyón. Amikor a folyó közepénél járnak, a skorpió megszúrja a békát. A béka felnéz még mielőtt alásüllyedne és megkérdezi: „Miért tetted ezt?”. A skorpió lenéz és azt mondja: „Ilyen a természetem”.

GW: „Nem tudok más lenni, mint ami vagyok”.
CH: Pontosan. Vannak dolgok, melyeken a Lidércek nem tudnak változtatni. Ők egyszerűen ilyenek, emberekből táplálkoznak. Ehhez még itt van az egyéniség kérdése is, hogy lehet-e a Lidércek között egyéniségről beszélni… a „Common Ground”-os Lidérc – vagy ha úgy tetszik, Ace – valahogy saját fogságban gyűjtött tapasztalatainak betudhatóan más lett.
Annyit tudunk róla, hogy erős és befolyásos Lidérc volt, mielőtt elfogta volna a Genii. Mostanra viszont elveszítette helyét a közösségben és teljesen másként tekint Lidérc társaira. Számára minden a túlélésről szól… a cellában, a saját túléléséhez képest azonban szabadulása után a kép kitágult és a tét is nagyobb lett. Ő pedig mindent meg fog tenni azért, hogy elérje amit akar.

GW: Szerinted azon dolgozik, hogy újra erős és befolyásos Lidérc lehessen, vagy ez már nem fontos neki?
CH: Oh, úgy hiszem, hogy ez fontos cél számára. Habár nem hiszem, hogy formális pozícióba szeretné magát helyezni, de a leglenyűgözőbb mindenképpen az benne, hogy nagy kockázatokat hajlandó vállalni. Képes mindent kockára tenni, hogy végül elérje amit akar, ez teszi őt igazán veszélyessé, okossá. Atlantiszon napi szinten dolgozott együtt McKay-jel és mindig csak annyit adott bele a dolgokba, hogy elérje céljait. Sohasem többet.

GW: Nem tett nekünk olyan sok szívességet. Mindig úgy értelmezte a dolgokat saját maga számára, mindig annak a kérdésnek a fényében döntött, hogy „végül ez számomra jó lesz vagy nem?”. Tipikus túlélési taktika.
CH: Ugyanaz a játék, igen. Csak annyit ad, amennyit muszáj. Mivel Atlantisz oldaláról ugyanez mondható el, ezért nagyon jó tárgyaló felek állnak egymással szemben, érdekes játszma folyik a két fél között. Ace-ben megvannak Ronon harci képességei, McKay esze, Sheppard hite és vágya a továbblépésre, valamint legalább olyan jól néz, mint Teyla… most miért nevetsz?

GW: Mert igazad van.
CH: Így gondolod? Nem tudom, hogy ebben mindenki egyetértene-e veled, de szép dolog a részedről. Elég jól kidolgozott karakter az övé.

Ronon-nal mindig külön játszma folyik. Benne a legerősebb az utálat minden olyan dologgal szemben, aminek köze van a Lidércekhez és Jason minden egyes ilyen jelenetben ezt maximálisan vissza is adja. Az első közös jelenetünkben az első szavai valami ilyesmik voltak: „Ráfoghatom a fegyvert? Lelőhetem? Megüthetem? Besózhatok neki egyet? Megharaphatom?” stb.

Van benne egy forrongó vad, mely minden alkalmat kihasználna. Vicces ezeket a szituációkat eljátszani, főleg hogy itt kezdődött Ronon és a Lidércek nézők számára is már látható kapcsolata. Minden esetben, amikor Lidérc közelébe kerül, már rá is fogja a fegyvert.

GW: Ronon olyan, hogy bárhová is menjenek a Lidércek, ha lehetősége van rá, hogy ártson nekik, ő bizony ott lesz.
CH: Abszolút így van. Elvégre édes a bosszú, nem igaz? Ronon már csak ilyen.

GW: Szerinted van rá némi lehetőség, hogy Ace az ötödik évadban is visszatérjen?
CH: Ez science fiction. A lehetőség mindig ott van. Őszintén szólva nem tudom, de majd úgyis meglátjuk. Ez minden évben így van a visszatérő karakterekkel… nincs erre szerződési kötelezettségük.

Nem úgy működik a dolog, hogy felhív az ügynököm, hogy „OK, felhívtak, hogy meg akarják újítani a szerződésedet”. Másként megy ez, nem úgy, mint a sorozat állandó szereplői esetében. Nem tudhatjuk mi lesz. Lehet, hogy egy héttel a forgatás előtt kapom majd a telefont, hogy „van egy forgatókönyvünk, amiben lenne pár sorod, gyere be és add elő”.
Nem tudhatjuk biztosra, hogy ki mikor fog újra szerepelni, vagy hogy fog-e egyáltalán, de természetesen remélem, mert nagyszerű karakternek tartom. Szeretem, ha egy karakter fejlődik, újabb és újabb problémát okoz, több kérdés fogalmazódik meg vele kapcsolatban, vagy ha jól megkavarja a dolgokat és majd meglátjuk mi lesz a végén.

GW: Hallhattunk már apró híreket arról, hogy benne leszel a „The Last Man”-ben. Meg tudod ezt erősíteni vagy cáfolni?
CH: Igen, benne vagyok a „The Last Man”-ben. De hogy milyen szerepet játszom az epizódban… nos, ki tudja azt még?!

GW: Mit gondolsz az epizód forgatókönyvéről, mint évadzáróról? Már korábban is részt vettél Atlantisz évadzáróban.
CH: Igen. Érdekes forgatókönyv, mert az ismeretlenről szól. Sok nagyszerű kérdőjel van benne. Nagyon boldog voltam, amikor megtudtam, hogy részt veszek benne, mert van egy másik karakterrel közös jelenetem. Már nagyon várom, hogy láthassam a végleges verziót!

GW: A YouTube-on.
CH: Igen ott, de már láttam belőle egy keveset, amikor a hang-utómunkákat készítettük és nagyszerűen nézett ki!

GW: Igen, elég sok utómunka volt ezzel, hiszen sok homok volt mindenfelé, tehát minden bizonnyal sok gép volt a forgatáson is.
CH: Igen, elég sok utómunka van vele. Bár ehhez a karakterhez amúgy is mindig van hang-utómunka. Nagyon sok zaj van egyszerre: ventillátorok, motorzaj, stb. Mindig van valami, amin javítani lehet.

GW: A vizualitás terén szerintem a sorozat lassan egész mássá válik, mint volt korábban. A látványért gondolom elég sok mindent latba kell vetniük.
CH: Persze.

GW: Tehát azt mondod, hogy az a sok minden, ami a „Revisions”-el kezdődött vezetett el végül a Sanctuary-hez?
CH: Igen, ez volt az első olyan személyes és szakmai kapcsolatom, ami végül a Sanctuary-hez vezetett.
Sok minden van ebben az üzletben. De legfőképp az emberek, akikkel találkozol, akikkel jól kijössz, akiket tisztelsz, akikkel dolgozni szeretnél, akikkel együtt szeretnél játszani. Végső soron ha az ember elég sok időt tölt bizonyos emberekkel, akkor mindig olyanokkal szeretné körülvenni magát, akiket tisztel és akikkel jól kijön. Az, hogy ilyen jó az összhang, sokban függ attól, hogy honnan indultunk. Elég sok közös élménnyel gazdagodtunk, míg végül elértünk a Sanctuary-hez és mire oda jutottunk, hogy már Martin-tól kapom a „Oh, olvasási próba van. Itt tudsz lenni egy órán belül?”-jellegű hívásokat.

Korábban James Bamford rossz olvasási képességeiről panaszkodott [Csillagkapu Atlantisz harci és dublőr-koordinátor], hogy milyen rossz színész volt és mondta, hogy „Légyszi, legalább egy kicsit jobb vagy mint James Bamford… Ide tudnál jönni és segíteni?”.

Egy jó félórás késéssel oda is értem a próbára, ahol elég sok karakter szövegét felolvastam, közöttük Druitt-ét is. Rögtön irigykedtem is, hogy ki kapja ezt a szörnyűséges és utálatos szerepet. Fantasztikus, színes karakternek találtam. Meglepetésemre a próba végén felajánlották nekem a szerepet. Nagyon jól esett, váratlanul ért.

GW: Ráadásul csak másfél órával azelőtt kaptad a hívást… Hát igen, a színész élete…
CH: Oh igen! Sohasem tudhatjuk, hogy mit hoz a holnap!

GW: Néha derült égből villámcsapásként jöhet egy-egy felkérés.
CH: De ez a villámcsapás legalább nem halálos! Ebben a munkában sokszor tényleg nem lehet tudni, hogy mi történik. Néha amikor megkérdezik, hogy „Mit fogsz csinálni következőre?”, akkor nem tudok mást felelni, csak annyit, hogy „halványlila gőzöm sincs”. Aztán három órával később már azt mondom, hogy „egy internetre készülő új sorozatnál fogok dolgozni. Egy Guinness rekordok könyvében szereplő sorozatról van szó, mely az eddigi legnagyobb költségvetéssel készülő internetre készített sorozat.” Ki tudta volna előre, hogy ez lesz?! Pedig csak néhány óra telt el…

Ilyen téren a színészkedés igen izgalmas munka, ráadásul a már említetteken túl Damian Kindler-rel, Robin Dunne-el és Emilie Ullerup-pal is együtt dolgozhatok. Mindannyian nagyon buzgó, de jó kedélyű emberek, elég erős egójuk van, persze ezt nem negatív értelemben értem. Mindannyian nagyon erősek, állandóan tele vannak új ötletekkel és gondolatokkal, ráadásul érdekes és vidám emberek.

GW: Az eddigieken felül több új Sanctuary epizód is tervbe van már véve?
CH: Oh, a millió dolláros kérdés! Egyelőre csak reménykedem, hogy egy nap egyszer csak újra felhívnak majd… még nem tudok semmi biztosat. Én nem hívom őket, csak várok a hívásukra, hogy amikor szükségük van rám, akkor kész legyek és mehessek.
Remélem, hogy bármelyik nap megkaphatják a végleges zöld utat és a következő pár hónapban elkezdődnek az előkészületek és a forgatás.

GW: Nos, tudom, hogy az első nyolc epizódot a színészek szabad idejében és a projekt iránti szeretetükből forgatták. Most viszont, hogy a projekt elkezdett pénzt termelni, az elkövetkező pár hét és hónap lesz majd a megmondója, hogy képes lesz-e továbbra is a felszínen maradni.
CH: Szerintem ez azért hosszabb időtávon fog eldőlni. Amint megkapjuk a pénzt, megkezdődik a gyártás és utána majd kiderül, hogy az emberek nézni fogják-e vagy sem. Szerintem ez majd csak úgy ősz tájékán fog kiderülni. Nem tudom mikor tervezik a televízióban való megjelentetést, vagy hogy mikor kerül majd ki az Internetre és onnan valamelyik csatornához.
Az egész azon múlik, hogy mikor kezdünk és akkor majd minden kiderül. Ez minden érintettnek nagyon izgalmas és feszült időszak lesz, mert mindenki nagyon sokat adott bele ebbe a projektbe. Nagyon meglepődöm majd, ha végül nem jön be az embereknek, mert nem értem miért ne tetszene másoknak is. Jelenleg még a pozícionálás folyik, hogy mindenki számára a lehető legjobbat tudjunk nyújtani.

GW: Igen, sok stratégiai döntés van benne.
CH: Igen, meg kell bizonyosodnunk róla, hogy mindenki elvárásainak meg tudjunk felelni, mielőtt továbblépünk.

GW: És mivel ilyesmit lényegében még senki nem csinált annak előtte, úgymond ezzel valami egészen új felé töritek az utat.
CH: Teljes mértékben. Kisebb fókusszal indultunk, kevésbé ambiciózus tervekkel, már ami a zöld színfalas felvételeket, a vizuális effekteket is illeti… ez mind olyasmi, amit ilyen szinten még sohasem csinált előttünk senki.

Tényleg egyfajta útvágás ez, mert menet közben most már mindenki beszáll a csónakba. Minden nagy játékos azt akarja, hogy neki is meglegyen a kis saját darabja benne, főleg az írók sztrájkja miatt is – bár mindeni azt mondja, hogy ez a színészek sztrájkjaként is felfogható, mert alapvetően az egész a köré épül, hogy mi mit csinálunk.

A hálózatok kitartanak a televíziózás jelenlegi gyakorlata mellett – hogy jelenleg milyen szinten beszélhetünk televíziózásról, azzal szemben, hogy ez mennyire szélesedhet ki a jövőben. Mindenki úgy hiszi, hogy ő tudja, hogy majd hogyan lesz. Mindannyian az Apple TV-re és az új fejlesztésekre gondolunk ilyenkor és arra, hogy milyen változások lesznek majd. Egyelőre senki nem tudja milyen új formátumok jelennek majd meg. Szerintem ez a bizonytalanság sok támogatót megrémít. Hogy ez hogyan is fog majd megvalósulni… nos, majd meglátjuk. Lehet, hogy ez elkövetkezendő néhány hónapban, de lehet hogy jövőre, ki tudja?!

Természetesen ez a kérdés akkor jön elő a legélesebben, amikor a nagy hálózatokkal tárgyalunk. Hol kezdődik ez az egész és meddig tart? Ez egy internet show vagy TV-show, esetleg mindkettő egyszerre? Vagy lehet, hogy több ennél?

GW: Számíthatunk rá, hogy a jövőben találkozókon is megjelensz majd?
CH: Ki tudja mit hoz a jövő? Nem tudom. Először meg kell, hogy hívják az embert, szóval előbb még felkérést kellene kapnom…

GW: Nos, akkor talán ideje lenne változtatni ezen!
CH: Hát igen, ez csak így működhet. Bár nem örülnék neki, ha csak felületesen tudnék megmutatkozni…

GW: Nem, ismerem az embereket… Elég izgatottakká tudnak válni, ha nem számítanak rád és mégis láthatnak! Különösképpen, ha olyasvalakiről van szó, aki mögött egy ilyen karaktertörténet áll, nagyon érdekesnek találnák.
CH: Oh, köszönöm. Ez nagyon kedves tőled.