A GateWorld-del a közelmúltban készített interjújában Momoa beszélt a legfrissebb hírekről, a korábbi sateda-i bajtársaival a „Reunion”-ban folytatott küzdelméről, a hajstílus-váltásáról és a színésztársaival a kamerákon túli kapcsolatáról.
Apróbb spoiler-ek következnek!

Már három év eltelt azóta, hogy Jason Momoa csatlakozott a Csillagkapu: Atlantisz stábjához. Ez idő alatt sokat megtudtunk az általa megformált Ronon Dex karakteréről és múltjáról, a motivációiról és a bajtársak iránti hűségéről. A nézők szerencséjére a közelmúltban a sorozat hivatalos megerősítésével a negyedik évadon túl legalább még egy évadon át fogjuk felfedezni a karakterben rejlő lehetőségeket!

Jason a továbbiakban arról is beszél, hogy szerinte Ronon Dex karakterének milyen irányban kellene továbbfejlődnie ahhoz, hogy az számára színészként is a legnagyobb megelégedést nyújtsa.

GateWorld [GW]: Az Atlantiszt nemrégiben újították meg hivatalosan is egy ötödik évadra. Izgatott, hogy egy negyedik évre is visszatérhet a stábhoz dolgozni?
Jason Momoa [JM]: Abszolút. Izgalmas, hogy továbbvihetem a karaktert. Soha nem lehet tudni… Paul McGillion haveromat kiírták… ami teljesen sokkoló volt számomra. Ebben a munkában soha nem lehet tudni, hogy mit hoz a holnap. Meg vagyok lepve, hogy minden évben visszahívnak, de mindig nagy örömömre szolgál. Mivel soha nem tudhatjuk mi lesz, mondhatnák azt is egy alkalommal, hogy „Nem, már nem akarjuk őt vissza. Ronon-nal ezzel be is fejeztük.” Örülök az új évadra való felkérésnek. Kiváltságosnak és megtisztelőnek érzem.

GW: Így néhány év távlatából visszatekintve mit gondol a „Runner”-ről, arról az epizódról, ahol először tűnt fel a színen?
JM: Nagyon izgatott voltam előtte és nagyszerű epizódnak tartom. Jó velős rész, az biztos. A szó szoros értelmében a munka megkezdése előtt egy nappal láttam a végleges ruhatáramat, ilyenkor már kezd formálódni az emberben a karakter és tudja, hogy tényleg el kell kezdenie valahogy felépíteni őt. Hogy az igazat megvalljam, nem hiszem, hogy ne lehetett volna többet belevinni – olyan tekintetben OK volt az egész munka, hogy meg vagyok vele elégedve, de volt még egy csomó minden, amit bele lehetett volna tenni. Régen láttam már ezt a részt.

Már kívülről-belülről ismerem Ronon-t, három éve élek együtt ezzel a karakterrel. Sok más témában is ki lehetne fejteni az eltérő nézőpontját, ami sokkal gazdagabbá tehetné. Persze a színész maga sem kérdőjelezheti meg saját teljesítményét olyan értelemben, hogy az mindig lehetne valamivel jobb is. Ez TV, itt nincs annyi idő és lehet, hogy az is kihatott az egészre, hogy akkor még nem ismertem senkit sem a stábból, az volt az első napom… egy csomó dolgom volt, bénáztam is párszor, ismeretlenek közé léptem be a forgatáson… ez mind hatással lehetett a megvalósításra.

GW: És mi a helyzet a „Sateda”-val?
JM: Imádom a „Sateda”-t. Szórakoztató epizódnak tartom. Olyan, mintha az ember egy szivacs lenne, ami egyre több és több vizet akar magába szívni. Ronon olyan karakter, akivel nem lehet nagyon sok téren megmutatkozni… néhány jelenetben nehéz csak csendben állnia. Az ember a saját személyiségét is valamilyen módon hozzá akarja tenni az egészhez és Ronon-nak is megvoltak a pillanatai, amikor kifejezhette érzéseit. Talán az ember egy kicsit rá is akar játszani. Próbáltam azért visszafogni és nem túlzásba vinni. Nagyon nehéz egyensúlyban tartani, hogy hogyan fejezze ki a karakter a saját érzéseit. Nem akartam túlzásokba esni.

Sok olyan apró lehetőség volt, ahol nagyon boldog voltam. Lehet, hogy ez csupán egy három másodperces apró jelent volt, de akkor is megvolt a lehetőség a színészi játékra. Ezért fizetnek és ez az, amit ingyen is csinálnék! Ezekben a pillanatokban – még a kamerákon túl is – mindig próbálom a legtöbbet kihozni magamból. Végre kap az ember valamit, amiben kicsit elmélyedhet, ami nagy örömmel tölt el. Hazajövök a munkából – mentálisan totál kifáradva – és boldogsággal tölt el a tudat, hogy játszhatok, hiszen a nap végén ez számít csak igazán.

GW: Vannak Ronon-nal rokon vonásai?
JM: Oh, persze! A lojalitás valószínűleg az egyik legjellemzőbb vonásom. A hűségesség, becsületesség… mi más lenne bennünk közös? Szenvedélyesség – már-már túlzottan is közös vonás. Talán egy kicsit a csökönyösség is. Ronon-ban bizonyos szinten megvan a részvét, könyörület érzése is. Nem tudom, hogy meg tud-e valaha bocsátani bárkinek is úgy igazán, de ő maga egyértelműen bocsánatkérő típus. Na persze nem könnyű neki, de ha elnézést kér, akkor szereti a dolgokat a helyére tenni és őszinte lenni.

GW: Mit gondol arról, hogy Ronon előbb lő és csak azután kérdez? Ez csak szimpla brutalitás jele vagy van valami karakter-specifikus vonatkozása is?
JM: Szerintem korábban már annyiszor rosszul jött ki bizonyos helyzetekből, hogy tanult belőlük és így alakult ez ki nála. A puszta ösztönének köszönhetően maradt olyan sokáig életben. Csak ebben az egy dologban bízhatott, hiszen nagyon sokáig futott az ellenség elől. Ennek köszönhette, hogy képes volt túlélni. Ez az ő úgymond hatodik érzéke. Nehéz ezen túllépni és nem is hiszem, hogy a csapat többi tagja mindenképpen meg akarja ezt törni benne. Ez Ronon. Nagyon erős benne az ösztön.

GW: A „Reunion”-t nem olyan rég adta a SCI FI. Mit gondol Ronon-ról, hogy visszaállt sajátjai közé? Egyetért ezzel?
JM: Én helyénvalónak érzem. Szerintem bárki így cselekedett volna.

GW: Véleménye szerint elárulva érezte magát, amikor kiderült, hogy egykori bajtársai Lidérc-imádók?
JM: Oh, hogyne! Pont ez volt az egész epizód mozgatórugója. Kellett, hogy legyen benne hasonló veszteség-érzés. Ronon-hoz közel állnak egykori társai, de a váltás miatt még nem szakadnak meg az atlantiszi emberekhez fűzött baráti szálai sem. Úgy érzem, hogy még mindig egy kicsit kívülálló az atlantisziak között. Sheppard-ön, Teyla-n kívül nem nagyon bízik senkiben. Ez nem azt jelenti, hogy másokkal ne beszélne vagy hogy ne lenne velük együtt, de ugyanakkor teljesen más, ha újra azokkal az emberekkel lehet – a sajátjaival –, akikkel felnevelkedett. Ezt illetően soha nem volt benne kétség.

Persze volt benne vívódás, de mindkét világ számára a legjobbat akarta. Ismét együtt akart lenni az övéivel, speciális küldetéseken részt venni és nem utolsó sorban saját főnöke lenni – azaz ami korábban is volt. Ezt meg kellett lépnie, hogy végül csalódjon benne. Hogy elárulják őt és hogy végül elbukjon. Teljes odaadással állt az új dolgok elé, habár mindaz amit hátrahagyott, szintén nagyon jó volt számára, lényegében az új otthonát hagyta el, azzal a tudattal távozott , hogy „Ez az! Ez az én otthonom, ahol lenni szeretnék. Itt otthon voltam.” Mindezt azonban döntésével a múlt részévé tette. Hogy ezt mind könnyen hátra tudja hagyni, teljes odaadással kellett viseltetnie bajtársai iránt.

GW: Végülis Ronon katona, egy igazi harcos. Valóban logikus, hogy más harcosok társaságában jobban érezné magát, mint például Teyla vagy Sheppard.
JM: Igen.

GW: Melyek a legkedveltebb történetei a negyedik évadból?
JM: Van egy elég vicces sztori… David Hewlett-nek ez nem fog tetszeni, de… Épp a Norco teremben dolgoztunk – itt tartjuk az összes Lidérc-cuccot. Borzalmas volt! Az embernek ott az az érzése támad, hogy még az élet is kiszáll belőle, mert egy csomó gáz és por száll bent a levegőben. Az emberek mindig köhögve és tüsszögve jönnek ki onnan.

Korábban dohányoztam – most már nem – és még így is azt mondom, hogy brutális ami ott bent van. Az ember nem jut normális oxigénhez, így mindenki hamar letargikus állapotba kerül. Elég nehéz nap volt, úgy 13-14 órán keresztül kellett ott dolgoznunk. Munka után elindultunk haza, én Joe Flanigan-nel mentem, ő vezetett. Egyszer csak megláttuk David Hewlett-ot a kis piros Echo-jában, nem sokkal előttünk ment. Valamilyen zenét hallgatott és ő is elég letargikusnak tűnt.

Szóval ott ültem hátul a nagy Diesel-ben és előreszóltam Joe-nak, hogy „Menj oda mellé! Menj oda mellé!”. Térdig letoltam a gatyámat és kitettem a fenekem az ablakba. Pont felértünk David mellé, aki pont idenézett, teljesen elsápadt. Sírva nevettünk mindannyian! Ez nagyon sokat segített! Hirtelen mindannyiunknak jó kedve lett.

GW: Hát 14 órányi munka után valahogy ki kell ereszteni a gőzt!
JM: Pontosan. Szeretünk Hewlett-tel viccelődni. Szeretem, ha kicsit fel tudom idegesíteni. Mindig jó nevetés lesz a vége!

GW: Mit remél, hová fog eljutni a karakter az évadzáróig? Mi lenne kielégítő lezárás az évadra Ronon számára?
JM: Nagyon szeretném, ha a karakterem úgymond átállna a sötét oldalra. Már egy ideje beszélünk is róla. Már úgy hét éve megvannak a rasztáim. Nemrégiben vágattam le őket, de egy rövid ideig újra viselnem kellett. Biztos vagyok benne, hogy az emberek már látták is a képeket, mert fent van a neten. Már nem tudtam tovább elviselni, túl nehéz volt. A harci jelenetek elég komolyak, a hajam pedig állandóan ide-oda csapódott, három kilót nyomott! Egyszerűen túl sok volt már.

A rasztákat megtartottam levágás után is. A hölgy, aki dolgozott rajtuk, összekötötte és összevarrta őket, ami mintegy jó kétnapos munkát adott neki. De nem lesz könnyű dolog újra felvenni őket, sőt, borzalmas lesz! De muszáj, mert Ronon-nak szüksége van a rasztáira, akarom, hogy legyenek neki. A baj csak az, hogy fáj a nyakam tőle, fizikai fájdalmat okoz viselni őket.

Mindig is szerettem volna egy hősies történetet Ronon-nak, remélem írnak is majd neki egyet. Például, hogy elfogják és megkínozzák őt a Lidércek, Michael vagy valaki más, akik meg akarják szerezni a földi koordinátákat, így én várok Sheppard-re és a srácokra, hogy megmentsenek, habár Sheppard-nek nem engedélyezik a mentőakciót. Valamilyen IOA képviselő azt mondja, hogy nem tehetik, mert én csak egy idegen vagyok. Sheppard tehát segíteni szeretne, de ezt szigorúan megtiltják neki.

GW: Nem hiszi, hogy a karakter a rasztái nélkül is továbbfejlődhetne? Tényleg azt akarja, hogy megmaradjanak?
JM: Igen, én úgy gondolom, hogy maradniuk kellene. Azt hiszem, hogy részben ez teszi őt különbbé a földiektől, akik mind egyformának tűnnek. De mindenképpen érdekel engem is, hogy végül hogyan fogják megoldani. Én azt szeretném, ha a karakter nagy változáson menne keresztül, hogy érezze magát elárulva Atlantisz által, hogy ne jöjjenek a megmentésére, hogy ezáltal összezavarodjon és érezze azt, hogy megint csalódnia kellett olyan emberekben, akiket szeretett. Azt akarom, hogy így váljon rosszfiúvá, aki végül a Lidérceknek, Michael-nek vagy más rosszfiúknak dolgozik.

GW: El tudom képzelni, hogy színészként beteljesítő érzés lehet, ha a megformált karakter végül tragikus helyzetbe sodródik.
JM: Igen, mindenképpen. Inkább átállítanám őt a sötét oldalra és felismertetném vele, hogy több dologban téved, így végül igazságot és megváltást kellene keresnie abban, hogy hol romlott el ez az egész. Szerintem ez elég jó folytatás lenne számára.

GW: A negyedik évadot izgalmasnak találta?
JM: Egészében, a munkát nézve, igen! Valószínűleg életem legjobb éve volt.