Két lelkes magyar rajongótársunk animációs film készítésébe fogott, melynek címe Stargate: Redemption.
Az egyik alkotó, Kurucz Viktor (Iguana) - aki pár évvel
ezelőtt egy animációs mesterkurzust végzett a
mai MeshArray Digital Media Schoolnál - mesélt magáról
és a filmmel kapcsolatos tervekről.
„Évekkel
ezelőtt a World 3D internetes portálon ismertem meg egy
lelkes fiatal srácot, aki tonnaszám ontotta magából
a 3d-s űrhajókat. Akkoriban annyit tudtam a SG univerzumról,
hogy volt egy mozifilm, meg valami sorozattal is próbálkoztak
a készítők. Ahogy egyre jobban megismertem Ferencet (Eagle / -= SaS =-),
elkezdett érdekelni ez a téma.
Egyszer
aztán szomorúan mesélte, hogy kedvenc hajója,
a Prometheus hogyan esett áldozatául egy idegen
fegyver-rendszernek. Gondoltam egy alattomos viccet elsütök
és én magam is elkészítem a sorozat ezen
képsorait Ferenc modelljével. Mai szemmel nézve
már jókat mosolygunk ezen a néhány
másodperces animáción, de nagyban hozzájárult
a jelenlegi projekthez. Alig egy évvel később Ferenc
kíváncsiságból ismételten
elkészítette a hajót, lényegesen több
tapasztalattal már egészen komoly modellt hozott össze,
én pedig –mit tagadjam, vérszemet kapva- szintén
szerettem volna megtudni, mit fejlődtem az elmúlt évben.”
Ezek
után elkészült egy újabb kép, ami
akkora visszhangot váltott ki internetes portálokon,
hogy a két személyes csapat úgy döntött:
a jelenetet újra elkészítik, ezúttal egy
kicsit modernebb köntösben.
„Azóta
újabb és újabb ötletek jöttek. Ma
már egy közel fél órás animációs
filmen dolgozunk, melyben CG karakterek, rengetek űrhajó,
komplex űrcsaták és külföldi szinkronhangok
szerepelnek. Sajnos jelenleg még csak modellezések
folynak így nem sok képpel szolgálhatunk, hiszen
a munka nagyobbik része főként írásos
dokumentum, úgymint forgatókönyv, párbeszédek,
hajók listája, felhasznált programok listája,
illetve a zene és hang effektek tetemes gyűjteménye.
A történet szerint egy idegen faj próbálja
uralma alá hajtani a galaxist, melynek lakói ez ellen
küzdenek. Persze sorra kudarcot vallanak és hatalmas
veszteségek érik őket. Egy véletlen felfedezés
azonban új lehetőségekkel kecsegtet, ám időben
cselekedni kell, hiszen egy totális megsemmisítő-flotta
lépett be galaxisunkba és nem tudni, melyik bolygó
lesz a következő áldozata. Hogy a tudósok számára
időt nyerjen a SGC szövetségeseivel az armada elé
vonul és feltartóztatja azt, noha mindenki tudja, hogy
arról a csatatérről talán senki nem tér
vissza.”
Az
eredetileg Fall of the Dauntless munkacímen futó
projekt mára a végleges Stargate Redemption címet
kapta. A történet „intró”-ját lentebb, a képek alatt
olvashatjátok. További információkról beszámolunk, illetve készül a csapat információs weboldala is.
Sok
sikert kívánunk Nektek!
A történet:
Az
Ori hóditásai után 19 évvel a háborúk
emléke lassan a feledés homályába merül.
Galaxisunkban viszonylagos béke honol. Egyetlen rendfenntartó
erőként a Csillagkapu Parancsnokság hajói a
mélyűrben szétszórva teljesítenek
szolgálatot.
A
7 órás háború:
Tipikus
kora őszi nap volt. A tekintélyt parancsoló
felhőkarcolók most is rendíthetetlenül
ostromolták az eget, s noha a nap még aranysárga
ruhába öltöztette őket, az égen már
megjelentek az ilyenkor megszokott sötét fodrú
felhők. Ezen a napon a megszokottnál is többen voltak és
úgy tűnt, nagyon sietősre fogták odafent. Erős szél
terelgette őket, de volt még valami a levegőben. Ahogy
egykoron mondták, ez volt a vihar előtti csend.
A
millió apró fénypont araszolva haladt előre a
Westmington hídon, nem foglalkozva a száguldó
felhőkkel, aranysárga épületekkel. Csak egy dolog
számított akkor, végre otthon lenni. Ekkor még
senki sem sejtette, hogy ezen a napon nagyon kevesen érnek
csak haza.
A
meteorológiai előrejelzések is meglehetősen zavarosak
voltak; az elegáns középkorú úr
folyton kitérő magyarázatokat adott a szokatlanul nagy
szélre. Késő délutánra aztán a
hőmérséklet drasztikus zuhanásba kezdett, a
felhőtakaró pedig félelmetes sebességgel
száguldott át a nagyváros egén. Sokan
kémlelték az égi parádét
fohászkodva egy felsőbb rendű entitáshoz, nehogy
ismét tornádó söpörjön végig
a térségben.
Arra,
ami aztán fél nyolc után történt,
senki nem számított. A hatalmas szél korbácsolta
felhők megmagyarázhatatlan köröket kezdtek leírni.
Volt, akit ez félelemmel, míg másokat
csodálattal töltött el. Az örvény végül
lassan önmagába húzódott és egészen
a csillagokig nyúlt, feltárva szörnyű titkát.
Az égen terpeszkedő óriási lyukból
lassan előaraszoló formák első hírnökei
voltak egy soha meg nem történt esemény
eljövetelének.
A
sötét örvényből kiugró hajók
habozás nélkül indultak a világ minden
irányába, majd 10 percnyi félelmetes légiparádé
után művészi pontossággal, ontani kezdték
halálos sugaraikat az apró pontszerű fényekre.
Egy idegen elnyomás körvonalai bontakoztak ki…
A
pánikot, amely akkor mindenki szemében ott villogott,
nehéz lenne szavakba önteni. Tömegek özönlötték
el az utcákat, hömpölyögve, egymást
taposva menekült az ember. A felcsapó lángok alig
fél óra alatt koromfeketévé koszolták
az eget. A sötétséget csak a sugarak villódzása
törte meg, melyek hangtalanul csaptak le, áldozatok
százait szedve minden egyes földetéréskor.
Úgy tűnt, az emberiség utolsó órái
ezek.
Hét
órányi féktelen pusztítás után
a villódzás úgy szűnt meg, mintha karmester
intette volna le az előadást. A hatalmas jövevények
sorra kúsztak az örvénybe, mely ahogy
megszületett, olyan gyorsasággal tűnt tova. Világunk
romokban hevert, az áldozatok száma pedig az elmúlt
3 év távlatából is megbecsülhetetlennek
tűnik.
A
Csillagkapu Parancsnokság tehetetlenül nézte végig
a könyörtelen mészárlást. Az
elkövetkező hét a rettegés jegyében telt,
s noha teljes flottánkat hazarendelték, egy hasonló
horderejű támadás ellen semmit nem tehettek volna. Ez
volt az első Reworn támadás és csakhamar
kiderült, hogy intergalaktikus invázióra készülő
ismeretlen fajjal állunk szemben.
Három
év telt el azóta a szörnyű 7 óra óta.
Sok minden történt, de kevés dolog változott.
Szinte mindennapossá váltak az összecsapások,
s mi rendszerint alul maradtunk.
Szövetségeseink
sorra elbuktak, néha egész bolygók tűntek el
nyomtalanul. Most minden eddiginél nagyobb armada tartott
galaxisunk felé s mi nem tehettünk mást csak
tétlenül néztük és bíztunk egy
láthatatlan erőben, a feloldozásban. Bíztunk a
megváltásban
A
kapitányunk úgy három órával
később reménnyel teli szemekkel állt fel és
fordult a legénységhez:
-Megtalálták!
–mondta, s noha senki még nem tudta, mit is találtak
meg, az a tény, hogy kapitányunk reménykedik,
bennünket is bátorsággal töltött el…