Alan McCullough Interjú
2008.06.07 - Sokaris

Alan McCullough több Csillagkapu epizódot írt már, ő felelős a „Prototype”-ért, a „Stronghold”-ért és az „Insiders”-ért, a Csillagkapu: Atlantisz negyedik évadjából pedig többek között a „Tabula Rasa”-ért és a „The Seer”-ért is. Most, a nem sokára útjára induló ötödik évadban is új történeteken dolgozik. A GateWorld által nem régiben készített interjúban McCullough néhány, az új évad számára általa írt epizódokban várható cselekményekre vonatkozó információt is megosztott a rajongókkal.

GateWorld [GW]: Az ötödik évad munkálatai már jó pár héttel ezelőtt megkezdődtek. Milyen benyomásai vannak eddig az új évadról?
Alan McCullough [AM]: Nagyszerű lesz, sok új történetünk van az ötödik évad számára! Engem egyébként minden egyes évad készítésénél lenyűgöz, hogy a Csillagkapu és az Atlantisz ennyi évadával a hátunk mögött is képesek vagyunk új történetekkel, elképzelésekkel előállni. Az ötödik évadban néhány igen izgalmas történetet is képernyőre fogunk vinni.

A negyedik évad igen erős szezonja volt a Csillagkapu: Atlantisznak. Ez volt egyben az én első Atlantiszos évadom is: az első történeteim ebben az évadban kerültek először képernyőre. Az elején egy kicsit izgultam, hogy a Csillagkapu után az egész olyan lesz, mintha az ember egy „második kurzuson” venne részt. A negyedik évad volt egyébként Joe Mallozzi és Paul Mullie számára is az első olyan szezon, ahol a sorozat teljes felelőseiként működtek közre a készítés során. Az elején tehát volt bennem némi kétely afelől, hogy egy „második kurzusra” tévelyedik az ember, de mivel minden eddigi munka és vágás nagyszerűen sikerült, ezen hamar túltettem magam.

A két részes epizód első fele, amin épp a héten dolgozott Martin Gero, egyszerűen lenyűgözőre sikerült! Nagyszerű felvezetője lett a dupla epizód második felének. Természetesen ettől függetlenül is több nagyszerű történettel ismerkedhetünk majd meg az új évadban. Néhány korábbi történetet továbbviszünk és persze új szálakat is nyitunk majd.

GW: Mit gondol, idén mi fogja leginkább izgalomban tartani a rajongókat?
AM: Sok minden miatt izgulhatnak majd. Én például mindig is szerettem a Lidérc-történeteket. A negyedik évadban jobban megismertük Todd karakterét is és szerintem ez sok új lehetőséget nyitott meg a Lidércekkel kapcsolatban.

Az, hogy a negyedik évadban a Lidércek súlyos veszteségeket szenvedtek el a Replikátor támadások során, az a velük való kapcsolat és viszony új lehetőségeit nyitja meg előttünk. Ilyesmire évadokkal ezelőtt még nem nyílt volna lehetőség, hiszen a Lidércekkel való bármilyen kapcsolat általában mindig gyorsan ellenségessé vált. A mostani együttműködésünk viszont új dolgokat hoz majd felszínre, ebben a viszonylatban is több nagyszerű történetet fogunk képernyőre vinni az új évadban.

Véleményem szerint az évadnyitó nagyszerűre sikerült. Könnyedén épül bele abba a történeti keretbe, amit Paul a „The Last Man”-nel, illetve még korábban a „The Kindred”-del kezdett el: itt most Teyla eltűnésére és az ezt övező történetekre gondolok. Ezt a vonalat visszük tehát tovább az évadnyitóban is, melyben ezen felül néhány igen szívmelengető jelenetsor is helyet kapott.

Ezen túlmenően lesz néhány inkább különállónak tekinthető történetünk is, mint például a „The Daedalus Variations”, amit én írtam. Az epizód nagyszerű csapatközpontú történetnek ígérkezik, ráadásul rengeteg látványos vizuális effekt is helyet kapott benne. Még nem láttuk a végleges változatot, de az már most biztos, hogy nagyszerű vizuális effektekkel tarkított rész elé nézünk.

GW: Mi az epizód alaptörténete?
AM: Az alapötlet szerint a Daedalus hirtelen bolygó körüli pályára áll, amit mindenki értetlenül fogad Atlantiszon, hiszen a hajónak ekkor még a Földön kellene lennie. Amikor a rádión megpróbálunk kapcsolatba lépni a hajóval, senki sem válaszol és a szkennelés során az is hamar kiderül, hogy a hajón egyáltalán nincsenek életjelek.

Felmegyünk a Daedalus-ra, hogy kiderítsük mi történhetett, majd szinte azonnal bajban is találjuk magunkat: egy fura energiajelet észlelünk, ami valahonnan a hajóról jön, viszont a forrását nem sikerül beazonosítani. Aztán hirtelen történik valami, egy nagy fénynyaláb nyeli el a hajót és egy pillanattal később arra eszmélünk, hogy Atlantisz eltűnt és a hajóval együtt egy másik valóságba kerültünk.

A hajó tulajdonképpen egy automata pilótán lévő bolygó hollandi, ami a hajtóművek minden beindításával újabb, újabb, újabb és újabb valóságokba kerül. A csapat tehát ezen a hajón reked, nem tudnak visszajutni Atlantiszra, így meg kell találniuk a megoldást, hogy hogyan jussanak ki ebből a helyzetből.

A történet jó lehetőséget kínált arra, hogy megnézzük, milyenek lehetnek más alternatív valóságok a Pegazus galaxisban.

GW: Új történeteket lehet ezzel elmesélni.
AM: Igen, ráadásul nem kell minden egyes alkalommal új díszleteket építenünk, maradunk a Daedalus-on. A vizuális effektek segítségével viszont megfigyelhetjük, hogy mi minden történhetett az egyes valóságokban.

GW: A Daedalus fedélzetén is megváltozik néhány dolog?
AM: Leginkább a Daedalus-on kívül álló világ változik, habár van egy nagyon fontos dolog, ami magán a hajón történik. Ugyanis amikor valóságot váltunk, megszállják a hajót. Ennél többet nem mondhatok. A végén oda jutunk majd, hogy valahogy vissza kell vennünk a Daedalus-t az idegen megszállók kezéből.

GW: Ez egy egyedülálló epizód lesz vagy lesznek hatásai az ezt követő történetekre is?
AM: Inkább egyedülálló történet lesz, egy egyszeri kaland: a csapat bajba jut, majd a végén persze kikeveredik belőle. Az epizód nagyszerű szórakozást nyújt, a forgatókönyv is nagyon jól sikerült.

GW: Mitch Pileggi-t is láthatjuk majd az egyik valóságban?
AM: Nem, ugyanis a Daedalus teljes legénységének nyoma veszik. Ami azt illeti ez egy alternatív valóságból származó Daedalus lesz. Több tucatnyi valósággal korábbról jut a mi valóságunkba. A hajón majd látunk egy videót a kapitányról és egy, a Daedalus-t irányító ezredesről, de nem Mitch lesz az.

GW: Ez jó kifogás.
AM: Mi is szeretnénk, ha minél többet képernyőre vihetnénk Mitch Pileggi-t, de amikor csak arra van szükség, hogy egy hajónapló bejegyzésének a végét felvegyük vele, akkor az ilyen dolgokkal csak vesztegetnénk a tehetségét.

GW: A Lidércekkel kapcsolatos történeteket is továbbviszik az új évaddal? Gondolok itt különösképpen Teyla történetére. Milyen új irányok várhatók számukra?
AM: Néhány, Michael kutatásaiból megszerzett anyaggal ajánlatot fogunk tenni Todd-nak. Éppen a „The Queen” címet viselő epizódot véglegesítjük, melyben elmegyünk Todd-hoz egy olyan, Michael kutatásaiból származó génterápia eredményeivel, amivel szerintünk a Lidércek szervezete képessé válhat az étel feldolgozására és ezért nem kell többé emberekből táplálkozniuk.

GW: Mint ahogy azt Michael is tette!
AM: Pontosan. Ez egy számunkra igen fontos előrelépés lenne és ezért szeretnénk elérni, hogy Todd segítsen a módszer továbbfejlesztésében és tesztelésében. Természetesen Todd, akinek mindig megvannak a saját tervei, kér majd valamit cserébe és lényegében erről fog szólni az epizód, melyből egy erősen Teyla-központú cselekmény fog kinőni. Todd nemrég csatlakozott egy több kaptárból álló szövetséghez, de ahhoz, hogy bekerülhessen, hazudnia kellett: azt volt kénytelen mondani, hogy van egy királynő is fedélzeten…

GW: Csak nem Teyla…
AM: Többet nem akarok beszélni róla, lehet, hogy már így is túl sokat mondtam. De ezután a történet egy igen érdekes fordulatot vesz majd.

GW: Jól hangzik.
AM: Ez egy saját és egy Alex Levine általi tavalyi elképzelés kombinációja. A korábbi történet az volt, hogy szerveznek egy fontos Lidérc találkozót, amire mindenképp megpróbálunk beszökni, de ehhez álcához kell folyamodnunk. Ezen történetdarabokat ötvöztük az én mostani ötleteimmel és így alakult ki az epizód kerete.

GW: Teyla amúgy is kis részben Lidérc.
AM: Pontosan. Sokat segít, hogy benne eleve van némi Lidérc DNS. Tehát igen, ahogy a főbb történeti szálak előre haladnak, mindig próbáljuk ezzel együtt valahogy a karaktereinket is fejleszteni. Az ötödik évadban nincs olyan nagy vezérfonal a történetben, mint ami tavaly Teyla-val, a terhességével és az eltűnt athosziakkal volt. De azért történnek változások a galaxisban.

Közvetlenül a Lidérc-Replikátor háború után vagyunk. A Lidérceket eléggé legyengítették a támadások, ezért a háború után néhány, a galaxisban eddig megbúvó kisebb társadalom erősebben, nagyobb magabiztossággal emelkedik ki, látván a lehetőséget, melyre korábban a Lidércek nagy száma és ereje miatt nem volt módjuk.

Tehát vannak apró, lassú változások is az ötödik évad alatt is. És ki tudja? Lehet, hogy az évad második felében valami olyasmivel állunk elő, aminek kapcsán ezeknek is kulcsjelentősége lesz. Soha sem tudhatjuk igazán, hogy mi és mikor fog bekövetkezni. Lehet, hogy egy író előjön egy olyan ötlettel, ami által hirtelen a dolgok egy teljesen más, váratlan irányt vesznek majd.

GW: Mely tavalyi történetekre büszke a leginkább? Véleménye szerint melyek nem sikerültek úgy, ahogy azt korábban szerették volna?
AM: Őszintén szólva nagyon jó évem volt a tavalyi. Szerintem minden általam írt történet nagyszerű módon köszönt vissza a képernyőről is. A „Tabula Rasa”-ra különösképp büszke vagyok.

Nem volt egy egyszerű forgatókönyv! Két idővonal kellett, melyek egyszerre, egymás mellett zajlanak és ezért végig kiemelten figyelni kellett rá, hogy nehogy valami illogikus elem kerüljön a történetvezetésbe. Aztán amikor már készen állt az anyag a forgatás megkezdéséhez, Martin Wood állt elő az ötlettel, hogy a két idővonal különbözőképp legyen megjelenítve – a múlt és a jelen történéseinek is más-más kinézete legyen.

Tetszett, ahogy végül ezt megoldották. Ilyesmit ugyanis nem készítünk minden nap, ráadásul a „Tabula Rasa” egész sikeres epizód lett, a történet amúgy is úgymond klasszikus sci-fi. Az epizód eleje, amikor az emlékeit vesztett McKay oda van kötözve egy székhez, vagy például Teyla titokzatos üzenete, akit McKay-nek fel kellene ismernie a kijelzőn, mind-mind klasszikus sci-fi elemnek tekinthetők.

Ezen felül az epizódban végre megadatott a lehetőség, hogy az egyik vezető karakterünket ne vezető szerepben lássuk viszont. A jelenben az étkezőben találjuk magunkat, a katonák ide tereltek össze mindenkit. Carter-t is látjuk a jelenetben, de csupán valahol hátul a tömegben. Az emberek egymás után lépnek előre és mondják, hogy „szerintem ezt és ezt kellene tennünk”. Senki sem tudja igazán, hogy kire kellene odafigyelnie. Tetszett ez az anarchikus állapot, amit így próbáltunk a történetbe csempészni.

Erre az epizódra tehát kimondottan büszke vagyok, de ezzel nem azt mondom, hogy a többi ne lett volna jó. A „Spoils of War” például szintén kimondottan tetszett. Tudtuk, hogy az évad vége felé vissza fogjuk hozni Beckett karakterét és azt is tudtuk, hogy ezt klónozás segítségével fogjuk elérni, azaz a megtalált Beckett az eredetinek csupán egy klónja lesz. Korábban viszont soha sem mondtuk, hogy a Lidérceknek bármiféle klónozási technológiája lenne, ezért értelmes lépésnek tűnt, hogy előbb valahogy elhintsük ennek lehetőségét, mielőtt Beckett-et visszahoznánk a sorozatba.

Mindenképpen kellett tehát egy úgymond „előzmény-történet”, ahol el tudjuk mesélni, hogy a Lidércek klónozási technológiát is használnak. Tetszett benne, hogy összefüggésbe tudtuk hozni azzal, hogy a Lidércek hogyan győzték le tízezer évvel ezelőtt az Ősöket. Én személy szerint mindig szeretem az olyan történeteket, amelyek tovább árnyalják, gazdagítják a régmúltról meglévő ismereteinket.

GW: Egységesebbé teszi az egészet.
AM: Így van, ráadásul ugye díjazza a rajongók hűségét is, hiszen akik figyelemmel kísérik a sorozatot, azok szeretik az ilyen elejtett kis elemeket, tudják mihez kötni. Szeretek az ilyesmivel játszadozni. Lehet, hogy nem is annyira a régmúlt eseményeihez kapcsolódik az egész, hanem egy kicsit jobban bemutatja, érzékelteti, hogy egy adott karakter hogyan jutott oda, ahol most van vagy egy adott közösség hogyan fejlődött az idők folyamán vagy például, hogy az Ősök hogyan jutottak el egyes technológiák kifejlesztéséhez. Ezeket nagyon szeretem a történetekben.

GW: Az egyik legizgalmasabb elem számomra a „Spoils of War”-ban az volt, hogy az alkotók mindig is szerették ugyanazokat a színészeket használni a különböző Lidérc karakterek megformálásához és ez a rész végre magyarázattal szolgál erre is.
AM: Igen, pontosan így van. Ezt a döntést még jóval azelőtt hoztuk meg, hogy bármiféle klónozási technológiáról szó esett volna. Így viszont nagyszerűen lehetett ezt is a történetbe integrálni. Most láthatjuk, hogy alapvetően van úgy 25 Lidérc „mintájuk” és ezeket variálják, használják fel újra.

GW: Milyen volt Robert Picardo karakterének írni az idei évadban?
AM: Sajnálatos módon idén nekem erre pont nem nyílt lehetőségem. Tavaly írtam számára egy pár rövid jelenetsort a „The Seer” című epizódhoz, ami végül a tavalyi felhozatal egy újabb sikeres darabja lett. A történet egyébként elég sokat változott, míg végül a forgatás megkezdődhetett: Paul elég alapvető változtatásokat hajtott végre az alap forgatókönyvön. Szeretem az epizódot, habár így nem teljes egészében az én munkám.

Idén tehát sajnos nem volt lehetőségem Robert Picardo számára írni, mert egyik általam írt epizódban sem szerepel. Az idei évben egyébként 14 epizódban fog megjelenni, ezért megfontoltan akartuk használni a karaktert. Egy olyan epizódban, ahol a fő fókusz azon van, hogy a csapat egy valóságokat váltó hajón reked, nincs sok alapja visszaváltani Atlantiszra és megnézni, hogy ott mi történik. Tehát megfontoltan kellett felhasználnunk Robert Picardo színészi képességeit, csakúgy, mint Mitch Pileggi-nél Caldwell esetében.

A „The Queen” első változatában még nem szerepelt Robert Picardo karaktere, de beszélünk róla, hogy a forgatókönyv második változatába lehet, hogy beleírjuk őt is, de csak egy jelenet erejéig. Remélem, hogy sikerül ezt valahogy hihető, a történet szempontjából releváns elemként beleírni, ahol visszaválhatunk a bázisra és így Woolsey-t is szerepeltethetjük, akinek nem kell feltétlenül mindig az asztala mellett megbeszéléseket folytatnia.

Néha igazi kihívást jelent, hogy valahogy mellőzni tudjuk a történetből, de egyszer mindenképpen szeretnék egy nagy, Woolsey-központú epizódot írni. Joe már dolgozik egy ilyen történeten, amit az évad második felének végére tervezünk. Ennek részletei számomra nem ismertek, de valami olyasmin dolgozik, amiben fontos szerepe lesz Woolsey-nak is. Robert Picardo egyébként nagyszerű színész, elég sok, már-már komikus apró pillanatot csempészett a „The Seer”-be is például.

Carl is dolgozik egy történeten, melynek címe „Ghost in the Machine” lesz. Ebben is van néhány hasonló komikus jelenet Woolsey-val, csakúgy, mint Joe „Broken Ties” címet viselő forgatókönyvében is. Természetesen nagyon sajnáltuk, hogy búcsúznunk kellett Amanda-tól, de ha egyszer muszáj vagyunk valakit a helyére találni, akkor nem is választhattunk volna jobban Robert Picardo-nál.

GW: Már az is önmagáért beszélt, hogy a negyedik évad utolsó epizódjában is megjelent. Még nem is volt igazán betervezve a dolog, de úgymond már egy apró ízelítőt kaptunk ezzel a jövőre nézve.
AM: Igen. Lenyűgöző, ahogy egyes elemek végül összeállnak! Vigyáznunk kell azzal, amikor jövőbeli eseményeket mutatunk meg, de persze sokszor a múltra vonatkozóan is így vagyunk ezzel. Figyelnünk kell rá, hogy összhangban legyünk a múltban már megtörtént eseményekkel. „Hogyan valósítsuk ezt meg úgy, hogy valóságszerűen tükrözze a három évvel ezelőtt állapotokat?”.

GW: Néha viszont csak így állnak össze a darabok egy egységes egésszé. Ott van a „The Kindred”-ben újra elővett Hoffan szer például. Tudatosan nyúlnak vissza három, négy, vagy akár öt évre az Atlantisz történetében ezekért az elemekért vagy csak szerencsés véletlen, hogy így állnak össze a különböző történetek?
AM: Természetesen tudatosan alakítjuk így. Sokszor kutatunk a múltbéli eseményekben egyes történetbeli, kapcsolódó elemek után. Lesz egy újabb Hoffan történet is egyébként az új évadban. Ha a „The Queen” munkálataival teljesen végzek, akkor ezen kezdek majd el dolgozni. A múlt eseményei nagyszerű alapot szolgáltathatnak az új történetekhez, ezért mindenképp kutatjuk a kapcsolódási lehetőségeket. Nagyon sok olyan új információ hangozhat el egy új epizódban, amelyek korábban megválaszolatlanul maradtak.

„Mi történne, ha a Hoffan szer egyszer csak nagy mennyiségben és széles körben kezdene el terjedni a Pegazus galaxisban? Kinek származna haszna ebből?”. Az ilyen és hasonló kérdéseken való elmélkedés során azt hiszem Joe volt az, aki felvetette, hogy ehhez a történethez jól kapcsolható a Hoffan szer. Az eredeti elképzelés csupán annyi volt, hogy egy járvány söpör végig a galaxison, de konkrétan nem volt meghatározva, hogy ez ennek a szernek a hatása lenne. Aztán amikor kicsit többet gondolkodtunk a történeten, akkor jött elő az ötlet, hogy „lehet, hogy ez nem is egy igazi járvány, hanem a Hoffan szer”.

Jó, hogy ha az ember olyanokkal dolgozik együtt, főleg az ötletek átgondolása során, akik mindent tudnak a korábbi epizódokról. Mindegyiküknek már-már enciklopédista memóriája van, képesek az új elemeket a múltbéli eseményekhez és karakterekhez kötni. „Mi van Janus laborjával? És a Hoffan szerrel?” – például.

GW: Külön kihívást jelent ez egy olyan író számára, aki idén csupán a második évadát kezdi a sorozatnál?
AM: Igen. Mindig nagy kihívást jelent, hogy az ember ilyen téren is fel tudjon zárkózni. A Csillagkapu számára a kilencedik és tizedik évadokhoz írtam történeteket, de persze előzőleg minden egyes epizódot megnéztem. Amikor először jelentem meg a sorozatnál, akkor még nem láttam az összes, előzőleg lefutott epizódot. Amikor megkezdtem a „Prototype” munkálatait, kaptam egy húsz epizódot tartalmazó FedEx csomagot azzal az üzenettel, hogy „nézd meg őket és máris meglesz a „Prototype” háttértörténete.” „Uram isten!” – gondoltam magamban.

Amikor már állandóra felvettek az írók közé, akkor természetesen alaposan végigmentem mind a Csillagkapu, mint az Atlantisz epizódjain. Az ember persze elfeledhet apró részleteket, de mivel többen vagyunk a csapatban, valaki egész biztosan emlékezni fog ezekre is.

GW: Az idei évben milyen karakterközpontú vagy karakterek közötti pillanatokat szeretne az epizódokba csempészni?
AM: Először is nagyon örülök, hogy Teyla-központú történetet írhatok. Örültem annak, hogy különösképpen a negyedik évadban, de bizonyos fokig az ötödikben is sokkal jobban nyitottunk Teyla karaktere felé. Nagyon várom már, hogy belekezdhessek az új munkámba is, mert Beckett-nek is szerepe lesz benne, aki egyébként az egyik kedvenc karakterem a sorozatban. Van egy apró elem, amit eddig még nem sikerült beleírnom a történetekbe, egy szerelmi háromszög.

A negyedik évadban láthattuk, amint Dr. Keller majdnem megcsókolta Ronon-t, majd pedig az évad vége felé, a „Trio”-ban és a „The Last Man”-ben pedig egy olyan alternatív jövőképet ismertünk meg, ahol Keller végül összejön McKay-jel. Úgy gondoltuk, hogy nagyszerű lenne, ha…

GM: .. kísérleteznének az ilyen lehetőségekkel.
AM: Pontosan. Lássuk, hogy hová vezethet mindez! Hozzuk a karaktereket ilyen és hasonló helyzetekbe, melyek epizódokon keresztül végig kísérik őket és nézzük meg, hogy hová jutunk vele!

Hogy teljesen őszinte legyek, még nem tudjuk, hogy hogyan fogjuk megoldani ezt a helyzetet, jelenleg csupán játszadozunk a lehetőségekkel. Carl írt egy történetet az ötödik évadra, amiben egy kicsit jobban elmerülünk a szerelmi háromszög részleteiben. Hogy azután mi lesz, azt még nem tudom, majd meglátjuk! Még nem döntöttük el, hogy milyen irányba fogunk ezzel tovább menni.